Celeb

Mégsem él együtt Rékasi Károly és Pikali Gerda?

kbv

Létrehozva: 2017.02.03.

Próbát kell kiállnia az álompár szerelmének. Hogy mi ver éket közéjük, az talány, csak annyit lehet megjegyezni: két, családos ember új kapcsolatában sok türelem kell…

Szakított Pikali Gerda és Rékasi Károly – röppent fel néhány hete a pletyka. Akkor a pár egyik tagja sem erősítette meg a hírt. A Bors most megtudta, tényleg komoly gondok vannak a szép színésznő és a tavalyelőtt motoros balesetet szenvedett színész kapcsolatában. 

Információink szerint azonban ez a fajta szoros együvé tartozás néhány hete csak látszat: Pikali és Rékasi afféle se veled, se nélküled kapcsolatban él – hol együtt, hol külön hajtják álomra a fejüket. Gerda korábbi lakása árából családi házat vett Csepelen, ide költöztek közös albérletükből. A színésznő két fia is nagyrészt itt tartózkodik, és a színészt is bármikor meglátogathatják gyerekei.

A sok megpróbáltatás után ebben a takaros családi fészekben találhattak volna újra egymásra, de úgy tudjuk, Rékasi Károly viszonylag ritkán tűnik ott fel, valójában valahol máshol hajthatja álomra a fejét. 

– Bár szeretik egymást, olyan alapvető konfliktus lehet köztük, amit aligha lehet feloldani anélkül, hogy egyikük teljesen fel ne adná az elveit – fogalmazott a neve elhallgatását kérő informátorunk, aki azt is elárulta: az efféle nézet­eltérés bármely, elvált, gyerekes felnőttként megismerkedő pár életébe befészkelheti magát.

Szakértőt kérdeztünk meg arról, mi lehet ilyen esetekben a leggyakoribb probléma. Pikali és Rékasi helyzete persze a baleset miatt jelentősen bonyolultabb egy átlag kisgyermekes, de elvált társkereső helyzetéhez képest. 

– Ez a helyzet a balesettel és a keresőképtelenséggel nagyon nehéz lehet egy férfinak, főleg egy olyan küzdőszellemnek, mint Rékasi Károly. Hosszú ideig harcolt a betegséggel, de mára látszik, sosem fogja visszanyerni százszázalékosan az egészségét. És míg eddig együtt harcoltak, hogy ez mégse így legyen, a lesújtó diagnózissal Károly befelé fordulhatott, állandósulhatott az életében a lehangoltság, amivel az is együtt jár, hogy elgondolkozik rajta, merre tovább – magyarázta Hevesi Kriszta párkapcsolati tanácsadó.

A Bors próbálta elérni a szerelmespárt, de lapzártánkig nem vették fel a telefont.                

A gyerek is lehet az ok?

Bárkivel előfordulhat, hogy fájdalmai közepette rosszabbul reagál bizonyos dolgokra, például gyerekzsivajra, a kicsik futkorászására. A kérdés elméletileg felvethető akár Rékasi esetében is.

– Az úgynevezett mozaikcsaládoknál, mint az övék is, ahol mindkét félnél vannak gyerekek, összeillesztési nehézségek léphetnek fel. Vagy a gyerekek nem szokják meg egymást vagy az egyik fél a másik gyerekeivel nem jön ki. Gyereküket egyedül nevelő anyáknál gyakori, hogy a kicsi nem fogadja el az „új” apukát – mondta Hevesi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136258_auto_resized.jpg
origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139202_auto_resized.jpg
vg.hu

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127323_auto_resized.jpg
life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138392_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről