Celeb

Megdöbbentő vallomást tett Csobot Adél és Istenes Bence: "lesznek testi és lelki kilengések"

Bors

Létrehozva: 2021.06.16.

Csobot Adél és Istenes Bence már 9 éve élnek együtt.

Mindössze 18 éves volt Csobot Adél, amikor összeismerkedtek Istenes Bencével egy tehetségkutató műsorban. Kapcsolatukat egy ideig titkolták, majd pedig szakítottak. Egy év különlét után azonban rájöttek, nem bírják egymás nélkül. Azóta két gyermekük született.

A HOT! magazin csütörtöki számából kiderül, azt nem tagadják, több hullámvölgy van mögöttük és még most is van bizonytalanság a kapcsolatukban.

„A nyolc év alatt megtanultuk, hogy annyira érezzük és értjük egymást… azt is érezzük, mikor távolodunk… most vagyunk a legtávolabb egymástól… mintha máshol lennénk. Nagyon sokat kell tanítanunk egymásnak” – mondta Bence, Adél pedig hozzátette, hogy amikor jó, akkor különlegesen jó együtt.

Ami pedig a hűség kérdését illeti, a fiatal édesanya nem volt teljesen biztos abban, hogy sosem fog előfordulni, hogy másnál keresik a boldogságot.

„Lesznek testi és lelki kilengések, de remélem, leszünk annyira észnél, hogy mikor oda jutunk, azt mondjuk: menjünk tovább együtt!” – vallotta be Adél teljes őszinteséggel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók