Celeb

Marsi Anikó vallomása a válásról: Már nem tudtunk normálisan együtt élni Lacival

Bors

Létrehozva: 2021.12.06.

Egy közel két évtizeden át tartó kapcsolatból nagyon nehéz kilépni, Marsi Anikó is megszenvedte az elengedés időszakát. Mára azonban sikerült lelkileg újjászületnie, köszönhetően egy váratlanul jött szerelemnek.

Idén nyáron robbant a bomba hír: a TV2 Tények hírműsorának műsorvezetője 16 év házasság után külön vált Palik Lászlótól, az életében pedig megjelent az új szerelem is, Gábor személyében. Marsi Anikó élete – mint utóbb kiderült – nem egyik napról a másikra változott meg, a házasságának már rég vége lett és csak hónapok múlva alakult ki kapcsolat közte és új választottja között. Az átmeneti időszakot a tévés a nyilvánosság teljes kizárásával élte meg, a legszűkebb baráti körét avatta csak be.

A kemény mag

– Az én barátnőim “őskövületek” az életemben. Ez persze nem az életkorukra vonatkozik, mert akkor magamat is “lenyanyáznám”, hanem arra, hogy van egy nyolc fős női kemény mag, még Szolnokról. Az általános iskolából és gimiből köttetett nagyon erős barátság ez – mesélte Marsi Anikó. 

– Mi már, szerintem örökre megmaradunk egymásnak. Nyolc nő, mind anyukák vagyunk és ha változás van bármelyikünk életében, ergo válás, szeparálódás, párváltás, akkor természetesen megpróbáljuk elfogadni az új helyzetet. Nem ítélkezünk, nem gonoszkodunk, hanem támogatjuk egymást. Nekem ők voltak ebben az időszakban a támaszaim.

A támogató jelenlétre Anikónak szüksége is volt, hiszen egy válás soha nem egyszerű.

– A házasságom 16 évig tartott, és már előtte 2 évig egy párt alkottunk Lacival. Ezért mondok 18 együtt töltött esztendőt, ha róla beszélek. Az nagyon hosszú idő, a jóból is megárt a sok... – magyarázta a tévés. Miután ráeszméltem, hogy mi már nem tudunk és soha nem is fogunk egymással normálisan együtt élni, nem tudom, nem emlékszem, hogy mennyi időbe telt, hogy nyitott legyen a szívem egy új kapcsolatra.

Én csak azt tudom, hogy egy házasság, pláne, ahol születik két – nem mellesleg okos, értelmes, érzelmes, zseniális – gyerek is, nem egyik pillanatról a másikra megy tönkre. Szóval nem úgy nézett ki a dolog, hogy márciusban még minden rendben volt a házasságomban, áprilisban meg már kinyílt a szívem egy új kapcsolatra… Ezek hosszú, fájdalmas, olykor érzelgős folyamatok hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel.

Nem tudatos döntés volt

Úgy tűnik, Marsi Anikónak már sikerült feldolgoznia a vele történteket, nyilván ennek is köszönhető, hogy újra ki merte nyitni a szívét egy férfinak. Bár a kezdeti időszakban még voltak a műsorvezető lelkében félelmek.
Az, hogy az ember hirtelen megszeret valakit, nem tudatos döntés. Az csak úgy jön: akár akarod, akár nem. Ha bármi is óvatosságra intett, akkor az az volt, hogy úgy ereztem, én a fiaimon kívül képtelen vagyok mar bárki máshoz alkalmazkodni. És ezzel nem akartam megbántani senkit, pláne olyasvalakit nem, aki ezt nagyon nem érdemli meg. Ennyi volt bennem a félelem.

A páros nemrégiben, a Hot! magazin címlapján mutatkozott először közösen.

Ma jelenik meg a legfrissebb HOT!🔥 magazin, rengeteg hírességgel, érdekes történetekkel! Nem érdemes kihagyni!...

Közzétette: HOT! Magazin – 2021. november 24., szerda

A kérdésre, hogy miért pont most szánták rá magukat a megnyilatkozásra, Anikó így felelt:

– Őszintén szólva ez egyáltalán nem volt tudatos döntés a részünkről. Szóval épp Tiszafüreden bandáztunk a szolnoki csajokkal, és az egyikük a kezembe nyomta a telefonját, hogy a húga van a vonal másik végen, aki fotós és képeket szeretett volna készíteni rólam a portfóliójába. Régi barátok vagyunk, igent mondtam, a fotózásra pedig elkísért Gábor is. Spontán készültek tehát a közös képek, és nem sokkal utána hívott a magazin, hogy szeretnének páros interjút készíteni velünk. Nekem eszem agában nem volt új fotózásra menni, annyira tetszettek Sass Judit képei. Sőt, annyira tetszettek, hogy az valahogy ki is ment a fejemből, hogy akkor most minket nyilván a kapcsolatunkról fognak faggatni, ha már közös profi fotókon szerepelünk.

Imádom, ahogy Gábor a gyerekeimhez szól

A közös szereplés – ma már tudjuk –, nagyon jól sikerült, a közvélemény pozitívan reagált arra, hogy Anikónak új párja van, negatív kritikák nem jutottak el hozzájuk, ami egy közszereplő esetében manapság felér egy fél győzelemmel.

Úgy érzem, Gábort maximálisan elfogadták a barátaim. És engem az övéi. Nem jutott vissza semmilyen panasz egyik oldalról sem – tette hozzá Marsi Anikó nevetve.

A műsorvezetőtől azt is megtudhattuk, hogy a páros kedvenc közös időtöltése a futás, a főzés, a beszélgetések, és imádnak együtt filmet nézni, de kirándulni is.

Anikótól azt kérdeztük, hogy mit élveznek, szeretnek a másikban a legjobban? Így felelt:

– Mindent. A másiknak a lényét, úgy, ahogy van. Én speciel imádom, ahogy Gábor a gyerekeimhez szól. Nagyon tetszik a köztük levő viszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról