Celeb

Már érti a szerelmet a Voice-os Agárdi Szilvi

Fái

Létrehozva: 2016.01.19.

Amikor 17 évesen elindult a The Voice-ban még fogalma sem volt arról, mi a szerelem. Azóta eltelt három év és már van egy fiú, aki megérintette Agárdi Szilvi lelkét.

Szem nem maradt szárazon, amikor három éve, Pál Dénessel énekelte a Where the Wild Roses Grow című dalt a tehetségkutatóban. Agárdi Szilvi akkor még attól is megrémült, hogy duettpartnere a koreográfia alapján megcsókolta a homlokát. A ma már húszéves énekesnő boldogan mesélte: az It Is Love című számát egy fiúnak énekli A Dalban.

– Három év alatt sokat változtam, felnőttem, érettebb lettem – meséli az alig látó Szilvi.

– Teljesen másként élem meg a szerelmet, mint azok, akik jól látnak. Én nem látom a másik arcát, mimikáját, a szemét. A látóknál első a szemkontaktus, ez nálam kiesik. Nem tudok kacsintani, mosolyogva flörtölni. A hangjából érzem, hogy mi jön szívből és mi nem. Nálam csak a bátor fiúknak van esélyük, mert hozzám oda kell jönni. Szeretem, ha kérdeznek, ha nem érzik magukat kényelmetlenül attól, hogy alig látok. Más az életem, de ugyanarra vágyom, mint a jól látók.

Majd elárulja, hogy azzal a fiúval, akiről énekel, egy rendezvényen találkozott, ahol fellépett.

– Odajött hozzám, gratulált és meghívott több más rendezvényre is – árulja el. – Ez a kapcsolat még beteljesületlen. Nem jött el annak az ideje, hogy szorosabbra fűzzük. Beszélgetni szoktunk, főleg munkáról, és ritkán voltunk kettesben. Olyan lány vagyok, aki annak akar adni mindent először, aki az igazi lesz. De ez is szerelem. Ez az érzés inspirál, hogy azt, amiről a dalom szól, át tudjam adni a közönségnek. Nem tudni, hogy mi lesz a vége, de talán nem is kell. Az élet eldönti, nem szabad erőltetni. 

Társkeresőjük is van

A vakoknak és gyengénlátóknak, ahogy más fogyatékkal élőknek is van speciális, kifejezetten a számukra készült társkereső oldal. A Vakinfo.hu társkereső fóruma és a Fogyatekkaleloktarskeresoje.network.hu segít olyan társat találni, aki hasonló problémákkal küzd, mint a szerelemre vágyó. Egyébként, ahogy az egészséges emberek, ők is használják a legtöbb társkereső oldalt, amelyek olvasást egy program teszi lehetővé.

– Látássérült vagyok, ugyanolyan számítógépet nyomkodok, mint mások. Tíz ujjal gépelek, és egér helyett billentyűkombinációkat használok. Van egy felolvasóprogram, amely felolvassa számomra, ami a képernyőn van – írta egy fiatalember, aki azt is hozzátette, ezzel a programmal remekül tud e-mailezni, szöveget szerkeszteni. Az akadályt általában az jelenti, ha egy oldalnak nincs normális vakbarát verziója, vagyis a fejlesztésnél nem gondoltak a fogyatékkal élőkre.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel