Celeb

Már el is költözött a felesége Schmuck Andortól

Bors

Létrehozva: 2021.05.03.

Rapid esküvő után rapid válással végződik Andor és a 27 évvel fiatalabb Eszter kapcsolata. A lány már a szakítás bejelentésének napján elhurcolkodott a szerelmi fészekből.

Házasság felbontása. Eszterrel úgy döntöttünk, elválunk– állt abban a Facebook-posztban, amit Schmuck Andor tett közzé csütörtökön. A politikus a Borsnak megerősítette, hogy zátonyra futott a házassága, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ajtócsapkodásra és tányértörésre nem került sor, Eszterrel barátok maradtak.Ez azonban nem változtat a tényen, hogy véget ért a házasságuk.

Máris elköltözött

A Bors megtudta:

a szakításról szóló bejelentéssel egy időben Eszter máris nagy dobozokkal távozott Andor belvárosi lakásából.

Egy szomszéd lapunknak arról számolt be, hogy Andor segített Eszternek összecsomagolni, sőt cipekedni, ami azt bizonyítja, hogy a körülményekhez képest békében zajlik a válás. Ezt a politikus is megerősítette.

A hír igaz, de egyelőre nem szeretnék többet elárulni a válásomról. Annyit mondhatok, hogy a Föld forog, a dolgok folyamatosan változnak, így még bármi megtörténhet, de az ellenkezője is

– fogalmazott sejtelmesen Andor, aki tavaly szeptemberben, egy grandiózus lagzin fogadott örök hűséget a nála 27 évvel fiatalabb Eszternek. Fél évvel azután, hogy egy véletlen folytán megismerkedtek, igencsak filmbe illő módon.

– A Bazilika lépcsőjénél találkoztunk, Eszter megbotlott, majd szinte a karjaimba esett. Elkaptam, aztán adtam neki egy névjegykártyát a biztonság kedvéért. Másnap felhívott, én pedig elhívtam egy randira. Ez egy keddi napon volt, szerdán már együtt laktunk – nyilatkozta korábban a Tisztelet Társaságának elnöke.

Az esküvő után sokáig úgy tűnt, a politikus végre révbe ért, hiszen boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt Eszter oldalán, nem beszélve arról, hogy 44 kilótól szabadult meg. Semmi nem utalt arra, hogy a pár magánélete válságban van, a szűkszavú bejelentés épp ezért lepett meg mindenkit.

Békében válnak el

Lapunknak a politikus egyik neve elhallgatását kérő barátja azt mondta: békében válnak el, barátok maradtak. A költözés után két nappal ugyanis egy hotel teraszán látták őket együtt.

Soha egy hangos szó nem hangzott el köztük, tányértörés, ajtócsapkodás sem volt. Ők egész egyszerűen nem ilyenek. A legnagyobb békében és barátsággal válnak el. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szombaton egy társaságban ücsörögtek egy belvárosi hotel teraszán és élvezték a májusi napsütést – árulta el a Borsnak a bennfentes.

Ostromolják a társkereső irodák

Szinte megállás nélkül csörög Schmuck Andor telefonja, amióta bejelentette, hogy elválik! Egyes társkereső, társközvetítő irodák dolgozói ugyanis képtelenek ölbe tett kézzel nézni, hogy a Tisztelet Társaságának elnöke újra szingli, és magányosan hajtja álomra a fejét. Nem túlzás, ezek az irodák valósággal ostromolni kezdték Andort, mindenképpen új barátnőt akarnak neki találni, jóllehet, erre ő egyáltalán nem áll készen!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...