Celeb

Leslie Mandoki: Hiába regisztráltam, csak októberben oltanak Németországban

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

Meseszép környezetben él és alkot a világhíres zenész-producer, aki szerint különösen szerencsés Magyarország azért, mert jól halad a koronavírus elleni oltás. Náluk, Németországban még biztosan nem lesz rendezvény a nyáron. 

Forrás: Origo

A koronavírus járvány Leslie Mandoki életét is fenekestül fordította fel, koncertet például csak online tud adni, de ennek ellenére is hasznosan tölti az idejét. Ehhez idilli környzetet nyújt a Münchenhez közeli, Starnbergi-tó, melynek partján éli az életét. 

– Ez egy alpesi tó, 480 méter magasan fekszik a tengerszint felett. A partját hatalmas hegyek övezik, csodálatos látvány – avatja be a részletekbe a Bors olvasóit, Leslie Mandoki. – Nagyon szeretek itt élni. Itt arra is adott a lehetőség, hogy reggel kenuval járjak dolgozni, télen és nyáron egyaránt. Körülbelül másfél kilométerre van a házunkról a Red Rock stúdióm, reggeltől este kilencig vagyok ott. 

Mandoki a karantén alatt pont annyit dolgozott, mint előtte, ha nem többet. Úgy érzi, tele van energiával, és szerinte pont ezekben a nehéz időkben van nagy szükség az alkotó emberre.

– Két dolgot nem lehet karanténba zárni: az alkotást és a felelősségvállalást. Zenészként azon dolgozunk, hogy lelket öntsünk a közönségünkbe, reményt adjunk, megmutassuk a fényt az alagút végén. Most különösen nagy a felelősség a művészeken. A közönségünk lelkével kell foglalkoznunk. A napokkal ezelőtt adott online koncertünk is erről szólt, az összefogásról, ahol többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Al Di Meolával, Ian Andersonnal, Mike Sternnel és Richard Bonaval zenéltünk együtt. 22 világsztár jelentkezett be élőben a világ számos pontjáról. Nagy siker volt, a legnagyobb német és francia tévé is átvette, a YouTube-on itthon is látható. 

Kevesen tudják, hogy Mandoki három immár felnőtt gyermek édesapja, akik az apjuk tehetségét örököték. 

– A feleségem nem örül annak, hogy egyik gyerek sem lett orvos, mint ő – mondja nevetve Leslie Mandoki. – A legnagyobb lányom Lara, ünnepelt színésznő Németországban, a fiam, Gábor zenei rendező, és designer, a kisebbik lányom, Júlia pedig zenész, komponista, szövegíró. Gábor fiammal és Júlia lányommal sokat dolgozom együtt. 

A művész már nagyon menne koncertezni, de ere idén már nem lesz lehetősége. 

– Maguk nem is tudják ott Magyarországon, milyen szerencsések, hogy ilyen sokféle vakcinával oltják magukat. Itt Németországban kevés a vakcina, én is hiába regisztráltam az elsők között, a mostani állás szerint októberben kerülök majd sorra. Ez azt jelenti, hogy idén itt már nem lesz sem koncert, sem kávéházak teraszán üldögélés. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612012
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó