Celeb

Majka megint megsértődött

F. Zs.

Létrehozva: 2019.06.21.

Forrás: Móricz István

Majoros Péternek nem elég, hogy nézőcsúcsokat döntöget a koncertjein, hogy rekordot állított fel azzal, hogy Európa legnagyobb szabadtéri rendezvényhelyszínén, a Budapest Parkban három nap alatt adott el két teltházas bulit, hogy a decemberi, a 100 Tagú Cigányzenekarral közösen meghirdetett koncertjeire is napok alatt elkapkodják a je­gyeket, neki ennél is több kell, egyfajta szakmai elismerés, aminek a közelébe mostanában ritkán kerül.

Áprilisban a Fonogram-díj miatt sértődött meg, most éppen a Petőfi Ze­nei-díj miatt akadt ki a Facebook-oldalán.

Majka a díjazottak nevét sorolta fel, és sok mosolygó emojit illesztett mellé, vagyis kinevette a listát, amelyen ő nem szerepel. A posztjához azonnal özönleni kezdtek a kommentek, többen azt írják, ne menjen egy bizonyos szint alá vagy hogy inkább örülnie kellene annak, hogy ilyen népszerűségnek örvend. De volt, aki csak annyit írt, hogy Petőfi sem kapott annak idején semmilyen díjat. Hogy ez vajon megnyugtatta-e Majkát, nem tudni, hiszen nem reagált lapunk megkeresésére, elértük viszont telefonon Molnár Ferenc Caramelt, az egyik idei jelöltet.

– A magam nevében tu­dok beszélni, nem kívánok reflektálni Majka véleményére – kezdi ha­tározottan Caramel. – Én inkább az a fajta előadó vagyok, aki meglepődik, ha jelölik egy díjra, és természetesen nagy örömmel tölt el. Nem szoktam számolni a jelöléseket és a díjakat sem, ha kapok, az óriási élmény számomra. Ilyen volt idén a Fonogram-díjam. Caramel véleménye szerint akkor van igazán súlya egy elismerésnek, ha nem kapja meg a művész minden évben.

– Az első Fonogram-díjamat 2005-ben kaptam, az Év felfedezettje kategóriában. Utána tizennégy évet kellett várnom rá, hogy megkapjam a másodikat. Éppen ezért ez a díj különleges számomra, a polcokon ki­emelt helyen van, a Máté Péter-díjam mellett. 

A Petőfi Zenei Díj 2019 jelöltjei

Az év zenekara kategória: Bagossy Brothers Company, Follow the Flow, Halott Pénz, Margaret Island és a Vad Fruttik Az év férfi előadója: Ákos, Bagossy Norbert, Caramel, Marsalkó Dávid és Mező Misi

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel