Celeb

Lola: Örülök, hogy végre nincs gyerektestem - fotók

kbv

Létrehozva: 2017.07.05.

Sikeres, tinédzserkora óta ismert, mégsem szállt el a népszerűségtől az énekesnő. Épp ellenkezőleg: az állandó rivaldafény komoly gátlásokat alakított ki nála.

Úgy képzeljük, hogy aki tinédzserkora óta a reflektorfényben él, tele van önbizalommal. Tény, hogy nem is egy tinisztár a húszas éveire már egészen magasan hordja az orrát, de Lola nem ilyen. Bár első lemezszerződését 14 éves korában kötötte, még mindig természetes, szerény, mi több, sokáig gátlásokkal küzdött. Ehhez képest nemrég a hajdúná­nási fürdő arcaként bikinis fotózást vállalt.

– Szeretem a fotózásokat, de egy-egy dekoltált ruhán kívül mást nem vállaltam. Két-három évvel ez­előttig olyan komplexusokat ci­peltem magammal, amik miatt nyáron nem jártam strandra, még a barátaimmal sem, nehogy le kelljen vetkőzni fürdőruhára. Tinédzserkorom óta olyan körökben mozgok, ahol mindenki jól néz ki, ha máshogy nem, plasztikai műtéttel. Én sokáig nem éreztem azt, hogy beleférnék ebbe a közegbe az alakommal – kezdte Lola.

Az énekesnő azt mondja, nem csak a körülötte lévő tökéletes testű nők miatt lett komplexusos.

– Mindig volt körülöttem, aki szólt, ha egy-két kilót híztam, ha nem volt jó a hajam, vagy nem állt jól egy ruha. Sokszor hallottam, hogy nem szeretnek majd, ha már nem leszek bájos gyerek. Így na­gyon nehéz megélni a nőiséget, közben pedig majdnem 30 éves va­gyok – folytatta Lola, aki sokáig megpróbált nem felnőni.

– Mostanra már egyáltalán nem érdekel, ki mit lát, tudom, hogy nem vagyok modellalkat. Persze ma sem látom magam vékonynak, nem is vagyok az. Rengeteget fő­zök, eszem, so­kat alszom, nem iszom alkoholt, nem dohányzom. Jól ér­zem magam a bő­römben, ezért is vállaltam el ezt a fürdőruhás fotózást. Örülök, hogy végre nincs gyerektestem és kezdek asszonyosodni – nevette el magát az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632015
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók