Celeb

Liptaiék kivégzik Vujity Tvrtko műsorát

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.08.16.

Sváby András szerint megölték a Naplót. A TV2 emblematikus műsorát szombat délutánra pakolták – a kedvezményezett a Sztárban sztár. Mondhatni egy bulvárműsor és bulvárszereplők ásták meg a sírját.

Nyilvánosságra hozta TV2 a Sztárban sztár énekeseinek névsorát. Így ma már tudni, kik éneklik ki a sajtot Vujity Tvrtkóék szájából. Az is kiderült ugyanis tegnap, hogy a Napló – tizenhét év után – vasárnap estéről szombat délután öt órára kerül át. Az emblematikus műsor egykori vezére nyílt nekrológját is megírta már.

– Nagy kedvem nincs nekrológot írni, de pár sort talán illene. Ezt a műsort nem azzal sz.rták el, hogy átteszik az amúgy komoly műsornak megalázó szombat kora délutánra, ezzel csak megölték. Szegény agonizáló Napló hosszú évek óta kínosan kerüli a fontos témákat, udvari műsor lett belőle. Sajnálom. Napló, béke veled, az én emlékeimben szép és fiatal maradsz – írta Sváby András a közösségi portálján, lapunk megkeresésére pedig véleményt alkotott.

– Sosem bántanám a régi kollégákat, Tvrtkót sem. Én másképp szerkesztettem a Naplót, a fontos témákért mindig megküzdöttem. Egy újságíró követhet el hibákat, de hajlongani és nagyon udvariasnak lenni nem szabad – magyarázta Sváby.

Egy informátorunk azt említi: – A csatorna stratégiai döntése, hogy szombat délutánra kerül át, azaz a várt nézettségéhez nincs köze a változásnak. A naplósok sem örülnek ennek. A TV2 elárulta, a Sztárban sztár indulása miatt kellett Tvrtkóékat elmozdítani. Így a Liptai Claudia nevével is fémjelzett műsor lehet majd a felelős, ha a szombati időpontban a Napló nézőket veszít.

– A TV2 célja, hogy a felnőttek és a gyerekek is megtalálják kedvenc műsoraikat a csoport csatornáin – mondta György Bence program- és hírigazgató. – Ősztől vasárnap esténként szórakoztató, családi élményt jelentő műsorok lesznek láthatók. Ezeknek 19.00 órakor el kell kezdődniük. Biztos vagyok benne, hogy a Napló nézői szívesen nézik a riportműsort szombaton, a Tények előtt.

Vujity Tvrtko nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt