Celeb

Leonardo da Vincihez hasonlítják Kálloy Molnár kisfiát

Bors

Létrehozva: 2018.03.06.

Kiállítása nyílt Kálloy Molnár Péter tízéves fiának. Pisti rendkívüli tehetsége véletlenül derült ki egy orvosi vizsgálaton.

Tájképektől részletgazdag állatrajzokig mindenfajta rajzot és festményt képes megalkotni Kálloy Molnár Péter kisfia. Pisti, a tízéves kis zseni szinte az anyatejjel szívta magába a kultúrát, nem beszélve a képzőművészetről, mivel szülei festmény- és régiséggyűjtők.

– Öt-hat éves korában fedeztük fel Pisti tehetségét, amikor nagymotorika-fejlesztésekre járt, amelyek a végtagjai fejlődését segítették, számára ez egy kicsit lassabb folyamat volt, mint a többi gyereknek. A fejlesztőpszichológus hölgy másodsorban grafikus is, és ő ajánlotta a fiamnak, hogy próbáljon meg rajzolni, mert úgy látja, tehetsége van hozzá – mesélte a kiállításon a meghatottságtól könnyes szemű színész.

Két év múlva speciális, angol-spanyol szakos általános iskolába íratták Pistit, ahol egy nemzetközileg elismert képzőművész vette a szárnyai alá.

– Patrick Taylor a tanévkezdés után egy héttel felfedezte benne a tehetséget, kisfilmet forgatott róla, sőt nemzetközileg elismert kollégáknak küldte el a fiam munkáit, akik közül páran „válaszképet” küldtek a kiállításra – büszkélkedett a színész. – Együttes erővel elintéztük, hogy Pistit felmentsék pár órája alól, amikor nyugodtan alkothat. A pedagógus nagyon jól kezeli a kisfiam kicsapongásait, aki rettenetesen  hangulatember. De hát milyen legyen egy igazi művész? Bár csak tízéves, de a munkái alapján Leonardo da Vincihez hasonlítják, ennél nagyobb dicséretet el sem tudnék képzelni –  mondta Kálloy Molnár.

Pisti képei már most igen népszerűek, érdeklődnek irántuk a nemzetközi piacon is elismert Ernst Galéria tulajdonosai, Ernst Wastl és Eleni Korani is, utóbbi személyesen nyitotta meg Pisti kiállítását.

– Fontos számomra a fiatal tehetségek támogatása, Pistinek azt mondtam: várom a jövőben – nyilatkozta a Borsnak Korani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora