Celeb

Le is lőhették volna Katalint és Vilmost

Bors

Létrehozva: 2012.09.16.

Nem csitul a botrány a meztelen Kate Middletonról készült lesifotók miatt. Kiderült ugyanis, hogy Cambridge hercegnője akár merénylet áldozata is lehetett volna, a képek ugyanis egy kilométeres távolságból készültek. A fotókat megjelentető francia magazin főszerkesztője ráadásul még intimebb képeket ígér olvasóinak.

A Daily Mail szerint a fotós, akinek sikerült Katalint és Vilmost nyaralás közben lefényképeznie, körülbelül egy kilométerre volt a Chateau d’Autet villától. A férfi a főúttól nem messze szúrt ki magának egy pontot, ahonnan tökéletesen ráláthatott az épületre.

A lesifotós feltehetőleg egy nyolcszáz milliméteres objektívet használt, kétszerező konverterrel, írja a Mail. Ebből az egy kilométeres távolságból akár le is lőhették volna Cambridge hercegnőjét és hitvesét, Vilmost. Felmerül hát a kérdés, miért nem vették észre a biztonságiak az út mellett álldogáló paparazzót?

– Hihetetlen, hogy nem ellenőrizték a kastély egy kilométeres körzetét. Egy orgyilkos is állhatott volna azon a ponton, fegyverrel a kezében. Ez eszméletlenül felelőtlen volt a gárda részéről. Vilmos és Katalin az ország jelképe, és éppen ezért kiváló célpontok is – nyilatkozta feldúltan Ken Wharfe, aki annak idején Diana hercegnő biztonságáért felelt.

De a történetnek ezzel még nincs vége, a francia Closer magazin főszerkesztője, Laurence Pieau azt állítja, még több, az előzőeknél sokkal intimebb és pikánsabb fotók vannak még a tarsolyában. Az olasz Chi nevezetű hetilap pedig egy huszonhat oldalas képes összeállítást akar megjelentetni a következő számában. Mindkét magazint a Mondadori cég működteti, a vállalat maga pedig a Berlusconi família tulajdona.

A brit királyi család szóvivője pénteken azt nyilatkozta, beperelik a Closer magazint. Mindeközben Katalin és Vilmos Borneo esőerdőiben túrázik, a brit sajtó pedig az ifjú pár körútjáról készült fotókkal és tudósításokkal próbálja elterelni a figyelmet a cicis botrányról. Mindhiába, a világon mindenütt erről cikkeznek és beszélnek.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138285_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713431112
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713431112
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713431112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713431112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar