Celeb

Lakatos Márk jogászból lett menő stylist - interjú

P. J.

Létrehozva: 2017.11.18.

<p>Ért a divathoz, gasztronómiához és a színházhoz is, jogi doktor és diplomás filmesztéta. De akkor mégis hogyan került a divat világába?</p>

Forrás: SPTN/Sághy Tímea

Érdekes utat járt be, amíg lehorgonyzott a divatnál, sokan nem tudják, hogy végzett jogász.

Eredetileg a Színművészeti Egyetemre jelentkeztem, ugyanis már általános iskolában is színdarabokat rendeztem az osztályomnak. Nagyon komolyan vettem. Nagy Ervin barátommal is sok előadást csináltunk, 18–19 éves koromban például a Szkéné színpadán. Színész akartam lenni, de utólag azt látom, hogy rendezőnek kellett volna jelentkeznem. Nem szerepeltem túl jól a felvételin, gátlásos voltam, ezért nem vettek fel. Ezek után adta magát, hogy jogra jelentkezzem, mert kitűnő voltam magyarból, történelemből és nyelvekből. Maximális pontszámmal vettek fel oda. Közben idegenforgalomban is dolgoztam, és elnyertem egy ösztöndíjat az idegenforgalmi főiskolába, ami Madridban volt. Később pedig Pécsett végeztem filmtörténetet és filmesztétikát.

Ezek után mégis hogyan lett stylist?

Nagy Ervinen keresztül megismertem Gryllus Dorkát egy forgatáson. Ő elhívott egy fotózásra és egyszer csak azon kaptam magam, hogy bekerültem a magyar divat­életbe.

Másik szerelme a gasztronómia, van egy étterme is, gondolom, élvezet volt A Konyhafőnök VIP-ben szerepelni.

A Konyhafőnök jó alkalom volt, hogy kísérletezzek. Most kitaláltam, hogy ezek után én ezt folytatnám, és elkezdek egy új gasztroprogramot Marki’z supper club néven. Ez egy vacsorasorozat lesz, decemberben indul, mindig más helyszínen megtartva. Különleges vacsorákat fogok főzni a vendégeknek a barátaimmal.

Ahogy látom, szereti, ha szimultán dolgozik a kedvenc területein, a Stíluspárbaj című műsorának is most indult az új sorozata. Változott valami az új évadban?

Először is a műsorvezető, hiszen levágtam a bajuszomat, hajamat. Teljesen új stílussal indulok az évadnak. A díszletet és a játékszabályokat is megújítottuk, garantálom, hogy minden néző nagyon jól fog szórakozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139655_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen friss fotóin a 93 éves Clint Eastwood

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713406512
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136436_auto_resized.jpg
vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713406512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713406512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713406512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kóbor János és Benkő László forog a sírjában” - Molnár György őszintén beszélt Cikivel való rossz viszonyáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713406512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről