Celeb

Öt infarktus és egy agyvérzés után kell mindent újrakezdenie Lajsz Andrásnak

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Egy harminc éves kölcsönkocsiban ülve, egy kis érdi söröző tulajdonosaként is a világ legboldogabb emberének tartja magát az egykoron tehetős, népszerű híresség, aki a halálból jött vissza. 

Forrás: Bors

Lajsz Andrásra több dolog miatt is örökre emlékszik az ember még akkor is, ha csak egyszer találkozott vele. Hatalmas bajusza van, olyan koktélokat kever, mint a világon csak nagyon kevesen és énekelni is szokott azokon a rendezvényeken, melyekre italokat mixelni hívják.

Ő mindig a buli központja, a belőle áradó jókedv és életigenlés akaratlanul is ráragad a környezetére. Az egykoron ünnepelt híresség a legnagyobb tévéműsorokban, rendezvényeken keverte a színes italokat, hírességek keresték a társaságát, népszerű és tehetős ember volt. Aztán a semmiből jöttek a bajok. Első, második, harmadik, negyedik majd ötödik infarktus, közben pedig egy agyvérzés is. Lajsz összességében közel egy évet töltött kórházban, időközben a házassága is zátonyra futott, mert megcsalta a feleségét. A sorsában pozitív fordulópont volt a tavalyi év vége, amikor a vírus miatt becsődölt az utolsó üzlete is és gyakorlatilag az utcára került. Ekkor a volt felesége, sokak meglepetésére, öt év után visszafogadta a közös érdi házba.

Az eleje nem volt könnyű, de egy szavam sem lehet, visszatérhettem oda, ahol 30 évet éltem. Mindent megérdemlek, mert csúnyán megbántottam – ezt Lajsz nyilatkozta tavaly ősszel, a visszaköltözés után. 

A koktélkirályról azóta nem jöttek friss hírek, kivéve egy Facebook posztot, amiből az derült ki, hogy Érden sörözőt nyitott, ahova programokat szervez. 

– Újrakezdem az életem, a semmiből – mondta a Bors megkeresésére, Lajsz András, majd így folytatta: Újra húsz évesnek érzem magam. Na nem a fizikai állapotom miatt, hanem a karrierem szempontjából. Egy kis sörözőt működtetek Érden, ami tavaly október harmincadikán ugyan megnyitott, de a vírus miatt nyolc nap múlva be is kellett zárni. Épp egy rendezvényt szerveztem oda, több, mint 100 jegyet adtam el a libanapokra. Megvettem hozzá minden ételt, libamájat, combokat.... Mind rajtam maradt. Nem baj, legalább volt mit ennünk!  – magyarázta a tőle megszokott pozitív hozzáállással.

– Most újra kinyitott a hely, egy hete. Még nem tudom megmondani, hogy gazdaságilag kifizetődő lesz vagy sem. De talán nem is ez a lényeg – gondolkodott el. Itt ülök egy harminc éves kisautóban, amit az egyik barátomtól kaptam kölcsön és boldog vagyok attól, hogy süt a nap. Most már tudok örülni az ilyen apróságoknak is. Az egyik infarktusomnál meghaltam, újra kellett éleszteni. Ott a kórházban megértettem, hogy mi is a fontos az életben. Volt nagyon drága autóm, sok pénz a zsebemben. Na és? Azt nem tudtam volna magammal vinni a sírba... Most úgy érzem mindenem meg van, pedig a régi életemhez képest semmim sincs. Mégis így jó minden. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy visszafogadott, és a sorsnak, hogy adott még egy lehetőséget az újrakezdésre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók