Celeb

Lagzi Lajcsi: A szívemből szakítottak ki egy darabot

Bors

Létrehozva: 2021.04.20.

Lajcsi maga adta oda három éve a zenei alapjait egy ifjú trombitásnak, hogy segítse a karrierje indulását. Arra csak egy véletlennek köszönhetően jött rá, hogy zenésztársa azóta is azokat használja.

Lajcsi nagyon felizgatta magát, amikor a tévét kapcsolgatva egy mulatós csatornára keveredett, ahol egy számára már jól ismert fiatal zenész, Gányi Patrik lépett fel éppen. Az Édes kisfiam című slágerrel (A dal eredetije: Ciro Dammicco: Le Rose Blu 1972) állt színpadra, amikor azonban felcsendült a jól ismert dallam, Galambosnak összeszorult a szíve. Megismerte ugyanis, hogy a trom­bitaszólót ő fújja, nem pedig a fiatal srác.

Tényleg olyan, mintha a szívemből szakítottak volna ki egy darabot, hiszen akkor fújtam fel egy stúdióban ezt a dalt, amikor a fiam született – mondta a Bors meg­keresésére Lajcsi.

– Benne volt minden szeretetem, aggodalmam, félelmem és örömöm. Ez a dal azóta olyan, mintha a gyerekem lenne. Ahogy akkor, abban a pillanatban rögzítették, az az én alkotásom, az én tulajdonom.

Lajcsi még inkább felháborodott, amikor kiderült, hogy nemcsak ezzel a dallal haknizik különböző rendezvényeken és tévécsatornákon a srác.

– Kétségtelen, hogy an­nak idején én adtam neki alapokat azért, hogy ez­zel is segítsem a zenei karrierjének elindulását, de most már úgy gondolom, hogy pofa kell hozzá, hogy évek óta nem készít sajátot, hanem az enyémmel jár fellépni. Ráadásul csak arra kapott engedélyt, hogy egy-két televíziós felvételnél használhatja... A YouTube is tele volt Patrik-videókkal, természetesen mindegyik alatt az én trombitaszólóm hallható, nem az övé. Le is tiltattuk az összes felvételét  szerzői jogok megsértése miatt – dohogott a zenész, aki szívesen segíti a fiatal tehetségeket, de amit Patrik művel, az tűrhetetlennek tartja.

A Bors elérte Gányi Patrikot, aki legalább olyan sikeres karriert szeretne befutni, mint a példaképe.

Na álljon meg a fáklyás me­net, én nem loptam el az alapokat! – mondta a Borsnak Gányi Patrik.

– 2018-ban, Hőgyészen egy borfesztiválon találkoztam Lajcsival, ott adta a kezembe azt a pendrive-ot, amin az alapjai vannak. Azt mondta, a tévéfelvételeknél használhatom... Nem értem, mi történt, miért haragudott meg rám. Én úgy szeretem őt, mintha a második apám lenne, nélküle nem tudtam volna elkezdeni ezt a pályát, nagyon sokat segített nekem. Jó, lehet, hogy már kellett volna saját alapokat készítenem – ismerte be Patrik.

– A YouTube-ról eltűnt az összes felvételem, érzékelem, hogy most nagy a baj, és haragszik, ezen a héten megyek is stúdióba, megcsinálom magamnak az alapokat. Nem akartam visszaélni Lajcsi jóindulatával – szabadkozott.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók