Celeb

Kulcsár Edinát szétcincálják a követői a kis mellei miatt

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

Az influenszer a közösségi oldalán fakadt ki, mindegy, mit tesz, belekötnek az emberek.

Forrás: Bors

Kulcsár Edina mindig őszintén felvállalta az alakját még azt is, hogy a két gyermeke születése után milyen a hasa. Az utóbbi hetekben elhatározta, hogy visszanyeri régi alakját. Az elszántságának és a kitartásának köszönhetően elérte a kitűzött célját, s ma már bombaformában van. Azonban úgy tűnik, a követői között szép számmal akadnak olyanok, akik nem elégedettek az eredménnyel és ennek hangot is adnak.

Muszáj minimálisan kiírnom magamból a dolgokat. Az elmúlt napokban nem voltam túl aktív, mert egyre nehezebben viselek bizonyos dolgokat- írta Edina, aki nem szerette volna elárulni a pontos okokat, néhány példával mégis alátámasztotta, miért van felfokozott érzelmi állapotban.

Lefogytam! Én ezt magam miatt szerettem volna megugrani, nem pedig azért, hogy másokban rossz érzést keltsek.

"Plasztikáztatnod kellene"

Elárulta, egyre többen felhívják a figyelmét arra, hogy a súlya mellett a mellei méretéből is veszített. A követői persze azonnal megtalálták a "tökéletes" megoldást a problémára.
Többször is találkoztam olyan javaslatokkal, hogy menjek és azonnal csináltassak magamnak ciciket...Az egykori szépségkirálynő később kijelentette, hogy nem szeretne kés alá feküdni és nagyon hálás a férjének, hogy úgy fogadja el őt, ahogy van. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608115
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608115
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak