Celeb

Krausz Gábor: „Nagyon fontos számomra, hogy Hannaróza is megismerje a zsidó hagyományokat”

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Különösen meghitt és boldog ünnepi időszak vette kezdetét Tóth Gabi és Krausz Gábor családjában. Idén ugyanis egy napra esett advent első vasárnapja és a Hanuka első gyertyagyújtása. Krausz Gábor soha nem titkolta zsidó származását, a Családom, és egyéb receptfajták című könyvében is sokat mesél erről, a Borsnak pedig elárulta: nagyon fontos számára, hogy kétéves kislánya, Hannaróza is megismerje a zsidó hagyományokat.

Forrás: Végh István

Tóth Gabi és Krausz Gábor számára természetes, hogy kislányuk, Hannaróza egy kulturálisan sokszínű, nyitott és elfogadó közegben nőjön fel. Advent első vasárnapja is ennek szellemében telt, hiszen míg Gabi otthon az adventi koszorú első gyertyáját gyújtotta meg, Gábor az édesapjánál ugyanezt tette a Hanuka első gyertyájával. A szülők persze tudják, hogy Hannaróza még kicsi, és lehet, hogy nem ért meg mindent az ünnep történéseiből, de bíznak abban, hogy a hangulatra, érzésekre később is emlékezni fog. 


Ez a nap feltöltötte a lelkünket, meghatározó élmény volt.  Az idei advent minden eddiginél különlegesebb. Én úgy nőttem fel, hogy gyerekkoromban még nem igazán követtük a zsidó hagyományokat. Apám ortodox családban nőtt fel, az ő édesapja rabbi volt, de apu később elmenekült ebből az egészből, és akkor még nem adta át nekünk a vallási hagyományokat, amit én nagyon sajnáltam. Csak jóval később, amikor már tizenéves voltam, édesanyám halála után érezte úgy, hogy itt az ideje beavatni engem a zsidó kultúrába. Felnőttként úgy érzem, jobb lett volna, ha ez előbb megtörténik. Én pontosan ezért szeretném a kislányomnak minél hamarabb megmutatni ezeket az ezeréves, szép hagyományokat – kezdte a Borsnak Krausz Gábor, akinek a húga, sőt, a rokonságának egy része is Izraelben él, ezért már most eltervezte, hogy néhány év múlva elviszi Hannarózát hozzájuk.

– Azért kicsit még várunk, amíg kicsit már nagyobb lesz és megérti, a dolgokat. Persze most is látja, érzi, mert nagyon okos kislány, de ehhez még pici – nevette el magát a sztárséf, aki Hanukára egy klasszikus süteményt, pisztáciás-csokis babkát készített.

A család számára az is nagyon fontos, hogy a kislány a keresztény hagyományokat is megismerje ezeket Gabi tökéletesen át tudja neki adni, így Hannaróza egy igazán nyitott és kulturálisan sokszínű közegben nőhet fel, amit mindkét szülő számára meghatározó jelentőségű.  

Krausz Gábor azt is elmesélte nekünk, hogy készülnek a karácsonyra. Idén először Tóth Vera párjánál, Pauli Zoltánnál gyűlik össze a család Palkonyán, egy igazi beszélgetős, főzőcskézős, borozgatós ünnepre. Erre 2019-ben, Hannaróza születése óta nem volt lehetőség, hiszen a pici akkor még csak 3 hetes volt, tavaly pedig a koronavírus húzta keresztül a számításaikat. És hogy mi a helyzet az ajándékvásárlási őrülettel? Abból, köszönik szépen, nem kérnek! Gábor például finomabbnál finomabb ételekkel lepi meg a szeretteit, de hogy mivel, az a nemrég megjelent könyvéből is kiderül. Sőt, az is, hogy melyikhez milyen családi story fűződik. 

- Nekem az ünnep nem erről szól. sokkal fontosabb, hogy együtt vagyunk, körbe üljük az asztalt és közösen éljük meg ezeket a szép pillanatokat. Nagyszülők, szülők, gyerekek. Mi élményeket adunk egymásnak. Most tényleg összejön az egész család, akár egy filmben, csak Kevin ne szökjön el – nevetett Krausz.
És hogy karácsonykor milyen étel kerül az ünnepi asztalra? Nos, elmaradhatatlan az a kamu töltött káposzta, amit a világon a legjobban Gábor anyósa, Erika készít, és attól kamu, hogy valójában nem is töltött. Természetesen ennek a receptje is szerepel a Családom és egyéb receptfajták című könyvben, ami idén októberben jelent meg.

Csokoládés-pisztáciás babka

HOZZÁVALÓK
(2 darabhoz)
A tésztához
220 ml tej
100 g kristálycukor
10 g élesztő (por állagú)
2 db tojás
500 g liszt
100 g vaj
A csokoládékrémhez
250 g 70%-os csokoládé
180 g vaj
100 g kristálycukor
2 evőkanál kakaópor
A díszítéshez
50 g pirított pisztácia
A cukorsziruphoz
160 g kristálycukor
120 g víz

1. A süteményt a sütés előtti nap készítsük elő, mert a tésztáját egy éjszakára a hűtőben kell pihentetni. A tejet öntsük bele egy edénybe, s adjuk hozzá a cukrot és az élesztőport. Finoman keverjük ki, és jöhetnek a tojások. A hozzávalókat habverővel dolgozzuk össze homogénre, majd tegyük hozzájuk a lisztet és a vajat. (Ragacsos tésztát kapunk, de ennél a lépésnél csupán az a fontos, hogy a vaj a kezünk melegétől átmelegedjen és felolvadjon.)
2. A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk állni 1-1,5 órát, majd vegyük ki az edényből, és egy gyúródeszkán kézzel kezdjük el összedolgozni. Körülbelül 10 perc alatt áll össze. (Robotgéppel is csinálhatjuk, de én jobban szeretem kézzel összegyúrni, mert így jobban érzem a tészta állagát.) A kész tésztát egy éjszakára letakarva tegyük be a hűtőbe.
3. A csokoládékrémhez halmozzuk egy tálba a hozzávalókat, és folyamatos kevergetés mellett, vízgőz fölött melegítsük fel. Ízlés szerint adhatunk még a krémhez pisztáciát, illetve a csokoládé lehet  ízesített is (a 70%-os kakaóvaj-tartalom a lényeg). Tegyük félre, és hagyjuk megkötni a krémet  (berakhatjuk a hűtőbe is a tészta mellé, csak akkor másnap hamarabb ki kell vennünk, mint a tésztát).
4. Másnap először vegyük elő a krémet, és kicsit melegítsünk rá, hogy kenhető állagú legyen.
5. Ezután jöhet a tészta is a hűtőből, amelyet egy nagy fadeszkán nyújtsunk vékonyra – ne ijedjünk meg, ez a recept két babkára elegendő! –, és kenjük el a rajta a csokikrémet. A hideg tésztán hamar megkeményedik a csokoládé, amitől elszakadhat a tészta, ezért gyorsan kell dolgozni. 
6. A csokis tésztát hosszanti irányban óvatosan tekerjük fel csigába, és felezzük el, majd recés késsel hosszában vágjuk el (próbáljuk meg úgy csinálni, hogy láthatóvá váljon a csokoládé). Azután a két rudat kalácshoz hasonló módon fonjuk össze úgy, hogy a vágott rész mindig felül legyen.
7. Vajazzunk ki egy sütőformát (őzgerincet vagy kenyérsütő formát), és tegyük bele a fonatot (a két végét kicsit nyomkodjuk bele a formába, hogy ducibb legyen).
8. A tésztát sütés előtt még legalább egy órát keleszteni kell a 60 fokra melegített nyitott sütőben (ha elég meleg a konyhánk, az is megfelelő lehet). Ha már megnyugodott a tészta, megszórhatjuk frissen pirított pisztáciával vagy bármilyen más maggal (dió, mandula, mogyoró), aztán 180 fokos sütőben, 30 perc alatt süssük aranybarnára. 
Tálalás előtt készítsük el a cukorszirupot: a vizet és a cukrot forraljuk össze, és locsoljuk meg vele a forró babkát – így lesz a végeredmény igazán finom és szaftos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról