Celeb

Közös megegyezéssel akar válni Hajdú Péter

kbv

Létrehozva: 2017.01.07.

<p>Ismét a bíróság előtt folytatódhat Sarka Kata és Hajdú Péter házassági válsága. Ezúttal a férj kezdeményezte a bontópert.</p>

Forrás: Bors

Most már Hajdú Péter is úgy gondolja, hogy nincs tovább. Péntek robbant a hír, hogy három nappal ezelőtt be­adta a szükséges papírokat a bontóperhez. Emlékezetes, hogy egyszer már meg­próbáltak elválni, akkor Kata fordult a bírósághoz, de miután nem ment el a békítő tárgyalásra, az az eljárás megszűnt. A Bors Hajdú Pétert kérdezte az új fejleményről, aki ausztriai síútjáról hazafelé autózva nyilatkozott munkatársunknak.

– Az okokat nem akarom kifejteni, de úgy döntöttem, hogy mindkettőnknek az a legjobb,  ha elválunk. Ezért tettem meg azt a jogi lépést is – mondta Hajdú, aki kérdésünkre elárulta, közös megegyezéssel szeretnének túl lenni ezen a fájdalmas procedúrán, elsősorban a gyerekek miatt.

Ez egyébként egyben azt is feltételezi, hogy az anyagiakban is meg kell egyezniük, ha máshogy nem, ügyvédek útján, mi­előtt a bíróságra mennének. Ezzel kapcsolatban Hajdú meglepő fordulattal állt elő. – A vagyon elosztásáról a házassági szerződésünk rendelkezik, ami tisztán rögzíti, kinek mi jár – mondta Hajdú. 

A házassági szerződés megléte azért is érdekes, mert korábban, még amikor nagyjában dúlt köztük a szerelem, állítólag széttépték a hivatalos papírt. Hajdú erre most határozott nemmel válaszolt. – Az még mindig érvényben van! – jelentette ki a tévés.

A Bors elérte Sarka Katát is, aki kifejezetten jó hangulatban volt. 

– Igen, jól érzékelik, valóban nem sújtott le a hír. Akkor, amikor én beadtam a válópert, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, de most, hogy Péter tette meg ugyanezt, megkönnyebbültem – fogalmazott Kata, akitől természetesen szintén megkérdeztük, van-e érvényben lévő házassági szerződésük, amire tőle is meglepő választ kaptunk. – Igen, van, de ami abban van, az a mostani helyzetre nem irányadó. A házasságkötésünkkor a birtokomban lévő lakás és autó, és Peti akkori lakása, autója és cége van benne. Ezek közül már egyik sincs meg. Mindent, amink van, azt azóta szereztük, a házat, a nyaralót és egyebeket is. Ez mind közös szerzeménynek számít – jelentette ki határozottan Kata, aki hajlandó a közös megegyezésre, ha megfelelő ajánlatot kap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt