Celeb

Rosszul lett Korda György: Percekig levegőért kapkodott

Bors

Létrehozva: 2021.12.03.

A táncdalénekes lapunk munkatársától értesült arról, hogy váratlanul elhunyt a pályatársa, Ambrus Kyri énekesnő. Gyuri bácsit sokkolta a hír, a szívéhez kapott és percekig levegőért kapkodott.

Ambrus Kyri 76 éves korában, kedden örökre lehunyta a szemét. Az énekesnő évtizedek óta élt az újpesti házában a nyilvánosságtól teljesen elszigetelten, az ápolóján kívül senkivel sem tartotta a kapcsolatot. A halálhíre éppen ezért először csak az interneten kezdett keringeni, a rádiók és az újságok csak két nappal később foglalkoztak az egykoron nagyon sikeres énekesnő gyászhírével, mert nehezen lehetett olyan személyt találni, aki hitelesen meg tudta volna erősíteni a hírt: nincs többé a hatvanas évek popsztárja.

Hosszas telefonálás után végül sikerült kapcsolatba lépnünk egy hölggyel, aki sokat ápolta Kyrit, tőle tudhatjuk biztosan, hogy sajnos nem kacsa a halálhír. Kyri az otthonában hunyt el, magányosan. 

Ambrus Kyri az egyik utolsó interjúját és évekkel ezelőtt, 2015-ben adta a Bors napilapnak. Ebből a beszélgetésből egyértelműen kiderül, hogy miért nem hallottunk az énekesnőről hosszú évek óta: 

”Ez egy korhoz kötött szakma. Nem akartam szánalmassá válni. Látom a korombéli kollégáimon, hogy foggal körömmel ragaszkodnak az énekléshez. Én nem akartam így járni, és nem bántam meg, hogy visszavonultam.” – mondta lapunknak. A visszavonulás egyébként nem csak hiúsági kérdés volt, a sztárral Csatári Bence készített életútinterjút 2020. június 29-én. Ebben a beszélgetésben Kyri így indokolta az elszigeteltéget: 

Ambrus Kyri, született Ambrus Margit, Magyarország első tinisztárja volt a hatvanas években. 

16 évesen fedezték fel a tehetségét, angol és olasz nyelven jelentek meg slágerei és végigturnézta a keleti blokk szinte összes országát. Pályatársa volt többek között Aradszky László, akivel sokat duettezett vagy Zalatnay Sarolta is, akit megrendített a halálhír. 

– Borzasztó, hogy mostanában folyamatosan búcsúznunk kell, összetörtem amikor megtudtam, hogy Kyri is elment – mondta szomorúan Cini – Annak idején népszerűbb énekesnő volt, mint a hármas amit Koncz Zsuzsával és Kovács Katival mi alkottunk. Állati szép hangú, gyönyörű lányként marad meg az emlékezetemben, nagyon sajnáltam, hogy korán otthagyta a színpadot. Azt hallottam, hogy a külsejével nem volt megelégedve, ezért vonult vissza. Más fordulatot vett az élete, az utóbbi években csak ritkán találkoztunk, de mindig nagyon örültünk egymásnak. A régi duettpartnerem már csak az égben zenél, talán ott új életre kelnek a különleges dallamai.

Korda György, aki szintén jó barátságot ápolt Kyrivel, a legnagyobb sajnálatunkra a lapunk munkatársától értesült a tragédiáról. Gyuri bácsit egy rendezvényen kérdeztük arról, hogy hallotta-e a hírt… A táncdalénekes reakciója ijesztő volt. 

– Micsoda? – kiáltott fel. – Jaj ne! – préselte ki magából Korda a szavakat, miközben ugrott egyet és a szívéhez kapott. A művész ezután meg sem tudott szólalni, szemmel láthatóan sokkolta a hír. Balázs Klári sietett ekkor a segítségére, és átvette a szót:

– Az az igazság, hogy a napokban nem olvastunk, nem néztünk híreket. Nagyon-nagyon szíven ütött – mondta, majd ismét megszólalt Korda György: A pályatársam volt... Gyuri bácsi reakciója videón: 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel