Celeb

Kopasz énekesnő és más furcsaságok is lesznek az idei Dalon

Bors

Létrehozva: 2016.01.11.

Furcsa összefonódások, meglepő fordulatok és titokzatos előadók <em>A Dal</em> színpadán január 23-án! A Bors összeszedte a legérdekesebb tényeket az Eurovíziós Dalfesztivál hazai szereplőiről.

1. Tóth Andi véletlenül került be

Amikor kihirdették a harminc döntős produkciót, Tóth Andi nem volt az előadók között. Mára azonban ő is az indulók közé került, Berkes Olivér ugyanis inkább duettet visz színpadra a Seven Seas című dalához, amihez Andit kereste meg. Így könnyen lehet, hogy a Voice-t is megjárt fiúval ő képviseli majd hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

– Nem ismertem Olivért korábban, ezért én is meglepődtem, hogy felkért. De amikor meghallgattam a dalt, rögtön megfogott a hangja – mondta az X-Faktor-győztes Andi.

2. Egy kiadó – négy énekes

A kisebb kiadóknak csak egy dallal és egy énekessel sikerült bejutniuk a műsor középdöntőjébe, ám a Mistral lemezkiadó NÉGY előadót is indít az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén. A részben hazai tehetségkutatókból kikerült előadókat menedzselő cégtől Kállay-Saunders András, Singh Viki, Gáspár Laci és Fehérvári Gábor Alfréd indul, akik közül két éve Kállay-Saunders már ki is jutott az akkori koppenhágai döntőbe.
 

3. Új tűzzel indul Tolvai Reni

Fire – ez a címe Tolvai Reni idei versenydalának, és pontosan ugyanezzel indult tavaly az énekesnő Ív is.

– Teljesen véletlen, hogy azonos a cím, de mivel egy teljesen más hangulatú és mondanivalójú dal, nem gondolom, hogy illene összehasonlítani a kettőt – magyarázta Reni sajtósa. Ám idén is a zsűri dönt, és kiderül, a mostani tűz vajon jobban elnyeri-e Frenreisz Károly, Zséda, Pierrot és Both Miklós tetszését.

4. Kopasz énekesnő lép színpadra

Bár nyáron még hosszú tincsekkel élvezte a napsütést és állt színpadra dalaival Török Jázmin, A Dal középdöntőjére már haj nél­kül jelentkezett. A titokzatos énekesnő kopaszságának oka egyelőre ismeretlen, mivel a műsor sajtótájékoztatóján sem jelent meg, és eddig nem sikerült utolérnünk. Jázmin a Po­wer of Love című nótával próbál majd szerencsét.

5. Pély Barna a felfedezettje ellen is küzd

Pély Barna B the First nevű zenekarával indul a versenyen, ám egy olyan énekesővel kell összecsapniuk, akit 2013-ban Székesfehérvár legjobb hangjának választott Pély. Az énekes ugyanis benne volt a vidéki verseny zsűrijében, így az ő döntése is hozzájárult, hogy a 19 éves lány A Dal műsorába kerülhessen. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471313
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471313
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók