Celeb

Kocsmázás közben sérült meg Pimaszúr

kbv

Létrehozva: 2015.10.20.

A forgatáson is csak bicegni tudott Papp Gergő, miután egy görbe este során úgy megsérült, hogy kórházba kellett szállítani.

Talán mindenkinek volt az életében olyan görbe estéje, aminek emlékét legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Nos, Papp Gergőnek nincs emléke egy bizonyos augusztusi éjszakáról, a felejtéssel így nemigen kell bajlódnia, ám egy valamije mégis maradt a kocsmatúráról. Pi­maszúr majdhogynem a lábát törte, mikor magára rántotta egymázsás barátját.

– Gyerekkorom óta visszatérő vendég vagyok Szigligeten, édesapám ugyanis évtizedek óta oda jár az Alkotóházba. Judittal minden évben ott töltünk pár hetet, egy apartmant szoktunk bérelni. Négy-öt éve ismertem meg egy társaságot, velük minden évben megyünk kocsmatúrázni. Egy retró kabrió busszal járjuk a környék ivóit. Idén azt a hibát követtem el, hogy már a harmadik helyen teljes képszakadásig ittam magam. Fröccsel kísértem a pálinkákat – szedi elő emlékfoszlányait Papp Gergő.

– Állítólag teljesen kivetkőztem magamból, mindenkit nagyon szerettem és ölelgettem. A százkilós Viktor barátommal annyira örültünk egymásnak, hogy sikerült magamra is rántani, eldőltünk mindketten, mint a zsák, a lábamat úgy kellett alóla kiszabadítani – folytatta Pimaszúr.

A műsorvezetőt felesége, Judit támogatta ezen az éjjelen haza.

– Ha Judit nem jönne ezekre a bulikra, talán haza sem kerülök – viccelődött Papp, aki csak másnap érzett először fájdalmat. – Akkor sem nagyon emlékeztem, hogy mi történt, a fájdalom alapján egy kamion is átmehetett volna rajtam. A lábfejem a háromszorosára duzzadt, de szerencsére nem tört el, csak zúzódott. Judit vitt Tapolcára a kórházba is.

Pimaszúr egyébként két hétre mankót is kapott, sántán kellett forgatnia Szívós Marcival, akivel a kedd este az RTL II-n látható Pimaszúr átcuccol forgatása volt aktuális augusztus végén. Gergő az egész forgatási na­pot bekötött lábbal, bicegve csinálta végig, és még két hónappal a kocsmatúra után is sántikál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt