Celeb

Kóbor János: nem véletlen küldtek erős taxist Benkőékre

Dobos Kata

Létrehozva: 2014.07.28.

Az Omega frontembere szerint a taxitársaság számított a balhéra. Az énekes reméli, hamarosan rendezi a viszonyát a két megvert zenekari tag, Benkő László és Debreczeni Ferenc.

Komoly feszültség érezhető Benkő László és Debreczeni Ferenc között – árulta el Kóbor János a Borsnak az Omega Oratórium hétvégi gyöngyösi koncertje előtt. Az ellentét oka, hogy a billentyűs máris kibékült azzal a taxitársasággal, amelynek sofőrjével a két zenész összeverekedett.

Benkő könnyebben, a Ciki néven ismert dobos komolyabban sérült meg, és az utóbbi nem is hajlandó szemet hunyni az eset fölött: feljelentést tett. A jelek szerint úgy érzi, az agresszív taxissal parolázó zenésztársa cserbenhagyta.

– Remélem, ma este végre pont kerül ennek a méltatlan ügynek a végére, amelyen, úgy látom, Ciki sajnos még nem tette túl magát. Ő a mai napig nem képes megérteni, Laci miért békült a taxissal. Már csak azért sem érti, mert ő egyszer sem nyilatkozott a taxis ügyről, Laci viszont nyilvánosan tajtékzott, s most békejobbot nyújt – adott gyors hangulatjelentést lapunknak Mecky.

A kéz- és orrsérülést szenvedô Debreczeni Ferenc a hétvégi koncerten kénytelen volt csuklószorítóban dobolni, és a „cserepadon” mindvégig ott ült öccse, aki szintén ütőhangszeres.

– A biztonság kedvéért Debreczeni Csabával is készültünk, arra az esetre számítva, hogy Ciki keze esetleg nem bírja a kétórás show-t – mondta el az énekes, akinek személyes véleményét is kikértük a verekedésről.

– Én biztosan nem tudtam volna ilyen helyzetbe kerülni – válaszolta Kóbor. – A tatai koncertünk után történt az incidens. Én egyenesen a Balatonra utaztam, míg Ciki és Laci a helyi polgármesterrel egy fogadásra ment. Fél négy körül hívták a taxit. El tudom képzelni, hogy milyen feldúlt állapotban voltak a hosszú várakozástól, és hogy milyen hangnemben folyt a vitájuk a taxitársaság telefonosával. Szerintem nem véletlen, hogy a diszpécser egy izmos, nagydarab embert küldött értük, már érezhette, hogy hibáztak a negyvenperces várakoztatással.

Debreczeni Ferenc továbbra sem nyilatkozik az ügyről, de jó hír vele kapcsolatban, hogy nem kellett átadnia helyét a dobok mögött, végig tudta zenélni a koncertet.

A show megy tovább

Mecky szerint a zenekar fennállásának ötvenkét éve alatt egyszer sem maradt még el Omega-koncert. Most sem. Bár Gyöngyösön szakadt az eső, az Omega Oratórium gyertyái lángra lobbantak, miután Benkő László gyermeki örömmel meggyújtotta őket, és a népes közönség is végig kitartott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók