Celeb

Kóbor János halálával véget ért az Omega

Bors

Létrehozva: 2021.12.08.

Hatvan év, 20 stúdióalbum, 12 idegen nyelvű album, 9 koncertalbum, tízezernél is több élő koncert, több millió eladott lemez. A frontember nélkül nem élhet tovább a világ második legidősebb rockzenekara sem. Az Omega története véget ért.

Nehéz idők járnak, az Omega két tagja, Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc még talán fel sem ocsúdott a sokkból, december hatodikán elvesztették a zenekar ikonikus alakját, a frontemberüket, Kóbor Jánost. Az élmény még nagyon friss, a gyász minden más gondolatot elhomályosít, ők mégsem tehetik meg, hogy csak magukra gondoljanak, rajongók tízezrei várják ugyanis a választ a legfontosabb kérdésre: mi lesz most az Omegával? Hogyan tovább?

Már az is komoly érzelmi hullámvasút volt és rettenetesen nehéz fejtörést okozott, amikor 2020 őszén három nap különbséggel meghalt Benkő László és Mihályi Tamás is. A zenekartagok halála után az is kérdés volt, hogy képesek lesznek az Omega tagjai valaha színpadra állni? Kóbor János akkor azt mondta:

Most nincs előttünk jövőkép, nincs ötletünk. Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán”.

A koronavírus járvány aztán megoldotta a kérdést a zenészek akarata ellenére, egyáltalán nem tudtak színpadra állni. Idén tavasszal viszont mozgolódás volt észlelhető az Omega háza táján, elkezdődtek a koncert szervezések, a hírek szerint 2022 tavaszán egy németországi turnéra is leszerződtek.

A visszatérés lehetőségének örömét azonban Kóbor János hirtelen jött és végzetesnek bizonyult betegsége pokoli szomorúságba taszította.

– Mecky-vel egy egész korszak meghalt. Vége, nincs tovább – mondta a Bors megkeresésére, Trunkos András, az Omega menedzsere, majd így folytatta: – Kóbort nem lehet helyettesíteni, elképzelhetetlen, hogy ez a zenekar hova léphetne tovább. Ahogy vége az ünnepeknek, le kell ülnünk Elefánttal és Ferivel, és közösen kell kitalálnunk, hova és hogyan tovább. Hogy mi a tisztességes, mi a méltó? – magyarázza a menedzser. – Az persze elképzelhető, hogy a jövőben kitalálunk valami „happeninget”, kivetítőn odavetítjük az elvesztett barátainkat, vagy ha annyi pénzünk lenne, megcsinálnánk mi is az avatárunkat, mint az ABBA, és úgy koncerteznénk. De ezek az ötletek csak most pattantak ki a fejemből. Valójában elképzelésünk sincs, hogy mi legyen. Annyi bizonyos, hogy Kóbor János halálával véget ért az Omega története is. Omega néven többé nem lép zenekar színpadra.

Zárt körű temetés lesz

Az Omega menedzserétől megtudtuk, Kóbor Jánostól szűk családi körben vesznek búcsút. A hamvait a Balatonba szórják a kérésének megfelelően.

A Bazilikában búcsúzhatnak el tőle a rajongók

A tervek szerint Kóbor Jánostól a tisztelői is végső búcsút vehetnek. A világ egyik legnagyobb rockzenészétől a budapesti Bazilikában búcsúzhatnak majd. Az időpontról a család majd a későbbiekben ad tájékoztatást.

Az Omega a világ második legidősebb zenekara volt

A zenészkörökben terjedő legenda szerint az Omega csak pár nappal fiatalabb zenekar, mint a Rolling Stones. A két zenekar alapításának időpontja mindössze pár nappal tér el, a Stones javára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók