Celeb

Kóbor János egy vagyont fizetett Tiffanyért

Bors

Létrehozva: 2014.10.21.

Tiffany. „Ő” a Kóbor család legifjabb tagja, így a zenész már nem két, hanem három hölggyel osztja meg az otthonát. Az énekest lánya és párja ösztönözte a méregdrága öleb megvételére.

Legalább háromszáz-ezer forintért bővülhetett új családtaggal Kóbor János famíliája. Hogy pontosan hány ezer forintot fizetett az Omega énekese Tiffanyért, a pomerániai törpespiccért, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de neves kutyatenyésztők szerint egy fajtatiszta, törzskönyvezett ölebért ez a minimum összeg, amit leendő gazdájának ki kell perkálnia.

Egy, versenyeken is induló kutyus ára pedig akár az egymillió forintot is elérheti. Mecky nem önszántából, hanem felesége, Zsóka és kislánya, Léna kedvéért nyúlt mélyen a zsebébe, de a kis szőrmók mára őt is levette a lábáról.

– Én nagyon nem akartam kutyát, de a lányok igen. Most, hogy már itt van, persze én is megszerettem – mesélte a zenész a Borsnak. A pajkos kis jószág percek alatt elvarázsolta Pimasz urat és feleségét, Juditot is, akik egy napra beköltöztek a zenész ott­honába. Kalandjaikat pedig ma este önök is láthatják a Super TV2-n. Ciki, nem ciki, de Gergő először az hitte, hogy Tiffany egy elemes játék, de a szó szerint drága öleb ugatással jelezte, ő bizony hús-vér eb. Míg a kutyus élvezte a babusgatást, addig Kóbor azon morfondírozott, jól tette-e, hogy egy tévés stábot engedett az otthonába. 

– Mindenből nem zárhatja ki magát az ember. Nem zárkózhatok be az elefántcsonttornyomba, ezért mondtam igent Gergőék kérésére, és végül igen kellemes napot töltöttünk együtt – mondta Kóbor, aki jelenleg  a törökbálinti,  egykori Korda-villaként ismertté vált ingatlanban éli mindennapjait. Nem nehéz megjósolni, hogy Tiffany is imádni fogja a ház pazar kertjét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt