Celeb

Klárikáék két hete bezárkóztak a Korda-villába

A. T.

Létrehozva: 2020.03.21.

Forrás: Móricz István, Bors Archív

Nem unatkozik a Korda házaspár, noha már két hete ki sem mozdult az otthonából. Klárikáék komolyan veszik a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetet, ezért házi karanténba vonultak. A nyolcvanegy éves Gyuri bácsi életkorából adódóan a veszélyeztetett korosztályba tartozik, ezért Klárikával már korábban magukra zárták villájuk ajtaját.

– Tizenhárom napja magunkra zártuk az ajtót, azóta nem megyünk emberek közé, és betartjuk azokat a szabályokat, amelyeket minden magyar állampolgárnak kellene, hogy mielőbb túljussunk ezen a krízisen – mondta lapunknak Klárika, miközben a háttérből Gyuri bácsi is időnként bele-bele szólt a beszélgetésbe. – A barátainkkal telefonon tartjuk a kapcsolatot, mi pedig tesszük a dolgunkat, csak éppen házon belül.

A Fonogram-díjra jelölt énekesnő elárulta, hogy Gyuri bácsi naponta szobakerékpározik, és végre van idejük filmeket és kon­certeket nézni. Az utóbbiakból akár még tanulhatnak is.

– Megvannak a magunk örömei. Nem unatkozunk. Jó társasága vagyunk egymásnak, megszoktuk, hogy huszonnégy órában együtt vagyunk. Igyekszünk észrevenni az élet szép oldalát is. Az előbb kitártam a kert felé az ajtókat, ablakokat, és most nézzük a csodás természetet.

Klárika abba is beavatott minket, hogy sokakkal ellentétben ők nem halmozták fel az élelmiszereket. Havonta egyszer szokott nagybevásárlást tartani, ez most sem maradt el, de az ész nélküli spejzolást feleslegesnek tartja.

– Soha nem hagyom kifogyni az éléskamránkat. Van friss tojásunk, a fagyasztóban tanyasi csirke, előre lefőzött ételek, és van almánk is… Mi nem szoktunk kidobni ételt, ha főzök, addig esszük, amíg el nem fogy – mondta az énekesnő, és arra a kérdésre is őszintén válaszolt, hogy a nehéz gazdasági helyzetben mi lesz a sorsa a szállodájukban dolgozó alkalmazot­taknak. – Jelenleg szüneteltetjük a szállodát, de arra egy percre sem gondoltunk, hogy elbocsátanánk a dolgozóinkat. Szeretjük őket. Most is kapják a fizetésüket, és bízunk benne, hogy ha túlleszünk a járványon, újrakezdhetjük a közös munkát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”