Celeb

Kivágták Nagy Ervin melegcsókját a Valami Amerika 3-ból

HG

Létrehozva: 2018.04.10.

A Retro Rádió mű­sorában tudta meg Nagy Ervin, hogy kivágták azt a jelenetet a Valami Amerika 3-ból, amelyben szájon csókolja kollégáját, Pindroch Csabát. A stúdióban hárman tartózkodtak, rajta kívül a film rendezőjét, Herendi Gábort is meghív­ta a műsorvezető, Várkonyi Attila vagy ahogy talán még többen ismerik, DJ Dominique. A Bors megtudta: Nagy Ervin nagyon meglepődött, amikor szembesült azzal, hogy nagyjelenetét ki­vágták. A színész megkérdezte a rendezőt, mit lett a számára fontos jelenettel.

– A stúdióban egyik percről a másikra megfagyott a levegő – mondta a Borsnak a műsorvezető, Várkonyi Attila. – Az alkotókat a forgatás legmerészebb momentumairól kérdeztem. Ekkor kezdett mesélni Nagy Ervin erről a jelenetről, ekkor derült ki számára, hogy nem ke­rült be a filmbe. Azonnal megkér­dezte a rendezőt, aki az informá­ciót csak megerősíteni tudta. A Bors megkereste Herendi Gábort, akitől azt szerettük volna megtudni, miért nem került be egy ilyen látványos jelenet a filmbe.

– Ez egy spontán ötlet volt, nem volt benne a forgatókönyvben – magyarázta a Borsnak a rendező, ami azért furcsa, mert hollywoodi rendezők sokszor hagyják a színészeket impro­vi­zálni.

– Végül azért vágattam ki, mert a film szerintem ezzel vesztett a ritmusából, és látszódott, hogy improvizáció, de el is nevették. Akkor történt, amikor a Rezsót játszó Nagy Ervin utcanőnek öltözve a színpadra lép. Akkor adott szájra puszit Pindroch Csabának, amin persze mindenki jót derült.   

Hatalmas siker

A Valami Amerika 3-at rengetegen látták, a film 21 éve nem lá­tott sikert ért el a hazai filmtörténetben. Már a bemutatása első hétvégéjén több mint 116 ezren látták. Ezzel a Valami Amerika 3. a rendszerváltás óta a második legjobb ma­gyar filmes nyitóhétvégét érte el. Az eddigi legnézettebb já­tékfilm 2010 után a Kincsem volt, amit szintén Herendi Gábor rendezett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak