Celeb

Kiss Rami az X-Faktoros énekléséről: Jó volt megmutatni, mit tudok - videó

F. Zs.

Létrehozva: 2017.09.19.

<p>Na ezt azért nem gondoltuk volna Kiss Ramónáról. A műsorvezető búgó hangja ámulatba ejtette az X-Faktor zsűrijét és közönségét.</p>

Egy váratlan fellépés tette még izgalmasabbá a szombati X-Faktor adását, ahol a műsorvezető, Kiss Ramóna látva, hogy Gáspár Laci el­szontyolodott, mikrofont ragadott és sokak meglepetésére nagyon jól énekelt. A rögtönzött szerenád ha­talmas sikert aratott, többen meg is kérdezték az RTL Klub Reggeli című műsorának műsorvezetőjét, nem gondolt-e még arra, hogy kilépjen a takarásból, és elinduljon, mint versenyző? 

– Tudom, hogy van, akit megleptem, pedig több zenés darabban is játszottam színházban – mondta a Borsnak Ramóna, majd így folytatja: – Nyolc évig zongoráztam, és zeneiskolában ta­nultam énekelni. Bár elsősorban prózai színésznek tartom ma­gam, a Magyar Színházban a Grease-ben énekelek, a Madách Színházban pedig a Polygamiban van dalos szerepem. Jó érzés volt megmutatni az X-Faktor színpadán is, hogy mit tudok, de ennyi elég volt, versenyzőként nem akarok in­dulni.

Sokoldalú szépség

Ramóna 2002-től volt egyfolytában a Barátok közt egyik főszereplője, idén intett búcsút a „második családjának”, hogy más feladatokat vállaljon, köztük az X-Faktor vezetését. Színházi pályafutása 2006-ban, a Vidám kísértet címû darabban kezdődött, azóta több darabban is bizonyított.

Megkérdeztük azt is, mennyire volt megtervezett, hogy Lacinak énekel, ráadásul az asztalra mászva. 

– Száz százalékig spontán volt! Láttam rajta, hogy szomorkodik, talán kicsit egyedül is érezte magát, és innen jött az ötlet, hogy én bizony felmegyek a színpadra és dalolok neki. Mindenki jól szórakozott, a mentorok, a közönség, és a stáb is. Végül is szombatról szombatra ez a célunk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...