Celeb

Kiröhögi a korát Delhusa Gjon

Bors

Létrehozva: 2019.11.02.

Önsajnálat helyett inkább az újratervezésre szavaz, ezt ajánlja másoknak is.

Forrás: Knap Zoltán

Mindössze 18 évesen, az 1971-es Táncdalfesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek Delhusa Gjon, aki azóta is kamerák kereszttüzében éli a mindennapjait. Noha első színpadra lépése óta közel ötven év telt el, mégis épp úgy érzi magát, mint fiatalkorában. A titka egyszerű.

– Kiröhögöm az időt. Nem ve­szek tudomást a koromról. Becsapom az agyamat, és elhitetem magammal, hogy nem 66 éves vagyok – kezdi lapunknak az örökifjú Delhusa Gjon, aki szerint az emberiségnek fel kell nőnie ahhoz, hogy szeretni tudja önmagát.

– Ez egy lelki gyakorlat. Nem pénz kérdése a fiatalság. Mindenki azt hiszi, hogy nekem könnyű, mert énekes vagyok, és biztosan megtehetem, hogy a legdrágább kozmetikumokat megvegyem magamnak. De ez nem erről szól. Csupán nem temetem magam – magyarázza a zenész, majd hozzáteszi: a férfiak körében sikk a panaszkodás.

– Ötven felett a legtöbben már a cipőfűzőjüket sem tudják be­kötni anélkül, hogy ne nyögnének egy nagyot.

A panaszkodás már divat lett, ahelyett, hogy újraterveznének, ahogyan én is tettem. Át­állí­tot­tam az agyamat, és igyek­szem befelé figyelni. Rendszeresen végzek lelki gyakorlatokat, amikkel sokkal fiatalabbnak érzem magam. Mostanra pedig, es­küszöm, jobban nézek ki, mint harmincéves koromban – jegyzi meg nevetve Gjon, aki mostanra jobban néz ki, mint harminc­éves korában. Elmondása szerint szeretne híd lenni az idős és a fia­tal férfiak között.

– Ez minden vágyam. Sokan ugyanis példaértékűnek tartják az életszeretetemet, amit szeretnék átadni a férfitársaimnak. Mert amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. Olyan vagyok, mint egy háromlábú kutya, aki nem tudja, hogy egy végtagja hiányzik, mégis boldog és szeretetteljes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...