Celeb

Kiborította a tévénézőket az István, a király

Fái

Létrehozva: 2015.08.22.

Megosztotta a közönséget az István, a király. Akik élőben látták a Királydombon, lelkesedtek, a tévénézők csalódottak voltak.

A producer, Rosta Mária tudja, miért hőbörögnek a nézők:

– Jóllehet, a televízióban nem jön át annyira egy ilyen monumentális produkció, de azért remélem, a tévénézőkre is hatott az előadás. Tizennyolcezer eladott jegy, és vidéken is hasonlóan jól állunk. Vannak olyan városok, ahol kétszer is megtelik a sportcsarnok. Kevés mű képes erre harminckét év után is.

A hivatásos kritikusok – talán tévén nézték – kegyetlenül lehúzták az előadást. A vitriolos írásairól híres Fáy Miklós a „nagyon halovány és kevéssé tehetséges Novák Péter-rendezésről” ír, Feke Pálról azt, hogy „megteszi a tőle telhetőt, és kicsit sem az, aminek igazi hatása lehetne”. Nagy Feró is megkapja a magáét: „a hangja maradékával körülbelül annyira hiteles, mint az általa elvállalt reklámokban”. Varga Miklósról: „…néhány percig jól ráijesztett az emberre: tényleg ezen a fakó, testetlen orgánumon fog szólni a szent király? Aztán megszokja őt a néző…” Egyedül Deák Bill Gyula győzte meg Fáyt. A Népszabadságban megjelent kritikája címe is így szól: Bill, a király.

Puskás Panni a hvg.hu-n, Öregfiúk stadionkoncertje címmel azt írja: „Novák Péter lehúzott egy újabb bőrt az István, a királyról, hogy a rockopera Alföldi 2013-as rendezése után ismét visszasüllyedhessen megszokott helyére: az olcsó népszórakoztatásba”.

Rosta megvédi a szereplőit, rendezőjét és az előadást:

– Varga Miklós először énekelhetett a Királydombon. Vikidál Gyulának is felajánlottam a lehetőséget, de nem vállalta, így jött Feke Pál Koppány szerepére. Komoly, fegyelmezett énekes, jó színpadi ember. Ugyan Pali nem rocker, de erős musicalszínész, aki a játékával kitűnően megoldja a feladatot. Ráadásul kettős hendikeppel indult, hiszen Vikidálhoz hasonlítják, és ott állt mellette Varga Miklós. Keresztes Ildi telitalálat. Gigi pedig 2015 Rékája, akitől két dolgot vártunk el, szép legyen, és szépen énekeljen. Mindkettőnek kiválóan megfelelt.

Rosta szerint nem szabad ezt az előadást összehasonlítani az 1983-as filmfelvétellel.

– A mostani nézők az István, a király lemezközeli nosztalgiaváltozatát látták. Bródy el is mondta valahol, hogy eredetileg rockoperát írtak lemezre, soha nem gondolták volna, hogy egyszer lehet belőle akár egy Alföldi rendezésű mű. Mert eddig az volt a legvitatottabb verzió. A miénk egy lemezfelvételhez hasonlító variáció lett. Ezúttal is boldog volt, aki látta, és a szerzők is elégedetten álltak a színpadon. Novák pontosan megértette a szándékot. A nézők Billt, Ferót és Mikit akarták. Nosztalgiázni jöttek, nem akartak értelmezni. Harminckét sikeres évet tudunk magunk mögött, reméljük, hogy az István, a király mindenkihez megtalálta az utat! (Jegyzetünk itt.)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt