Celeb

Kibékült Tóth Vera és Rippel Feri

uv

Létrehozva: 2019.03.26.

Tavaly kövérnek nevezte, most viszont el van ájulva Tóth Vera külsejétől Rippel Feri. Az izomember szerint megszégyenítő kritikája is közrejátszhatott az énekesnő fogyásában, akivel lapunk munkatársa előtt békültek ki.

Botrányos közjáték árnyékolta be tavaly az Inspiráló Nők Estjét: Rippel Feri megalázó helyzetbe hozta Tóth Verát és Király Lindát. Az énekesnők fellépése után egy pohár bort akartak meginni, mire az izomember kioktatta őket, mennyi cukor van a hegy levében, és hogy a túlsúlyukkal beteg embernek számítanak. Vera a közösségi oldalán is beszámolt az esetről, és elkezdődött az adok-kapok, amely során arról is szó esett, hogy a Rippel fivér 300 ezer forint plusz áfáért segített volna nekik lefogyni.

Majd az indulatok szép lassan lecsendesedtek, a botrány elült. Az idei Inspiráló Nők Estjén – épp a tavalyi perpatvar helyszínén – csütörtökön újra találkoztak az összefeszült sztárok, Tóth Vera és Rippel Feri. Félő volt, hogy az ellenségeskedés újra fellángol, de a szópárbaj elmaradt, sőt a felek épp a Bors kollégái előtt borítottak fátylat a múltra.

– Vera most tündökölt, csodásan nézett ki, ezért is ölelkeztünk össze. Az egészség a legfontosabb kincsünk, és látom, hogy ő is megért az egészségtudatos életre. Én mindig jót akartam neki, sosem akartam bántani, csakis segíteni. A mag már el van ültetve benne, és ha továbbra is foglalkozik az egészségével, akár százéves korára is fitt tud maradni. Ahogy a könyvem címe szól: Cél a 100 év! – magyarázta lapunknak az izom­ember, aki egyáltalán nem bánja a tavalyi patáliát.

– Minden új építkezést rombolással kell kezdeni. Lehet, hogy az összezörrenésünk azt eredményezte, hogy Verács­ka is rájött: a Rippel Ferinek igaza van, és az egészség tényleg fontos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713630313
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?