Celeb

Keresztes Ildikó: A barátaim Tina Turneréhez hasonlítják a hangomat – interjú

Bors

Létrehozva: 2021.01.17.

Az énekesnő azt ígéri a rajongóinak, idén külsejében és zenéjében is megújulva kapják vissza a hosszú kihagyás után. Addig viszont még le kell adnia a felszaladó pluszkilókat. Egyelőre azonban a lakásfelújítás és édesanyja egészségének a megőrzése köti le.

Forrás: Tv2

Sok veszteség érte a szakmát rövid idő alatt, és nem is titkolta, ez mennyire megviseli önt. Hogy van most?
Jobban. A barátaim elvesztése még inkább megtanított arra, hogy csakis a tartalom, az érték számít. Az a szakmai alázat, az a tehetség, az a zsenialitás, ahogy Balázs Fecó vagy Mihály Tamás állt a zenéhez, igazi példa. Az ő hagyatékuk örök és felbecsülhetetlen, és ez az a szint, amit érdemes kitűzni magunk elé, ez az az út, amin érdemes járni.

Mit vár ettől az évtől előadóként?
Sok mindent, nagyon remélem, hogy lassan visszarendeződés lesz, és újra minden egy régi, de jobb kerékvágásba kerül. Remélem, hogy márciusban színpadra léphetek a Budapesti Operettszínházban és a Turay Ida Színházban is az új darabokkal, és hogy szép lassan a koncertek is beindulnak. S persze kíváncsi vagyok, mit szól majd a közönség ahhoz a régi-új Keresztes Ildikóhoz, akit kap majd.
Megújulásra zenében vagy külsőben számíthatnak?
Mindkettőben. A külsőmet illetően azt gondolom, mindig is újító típus voltam, de most a zenében is változás jön. Már nem érzem, hogy mindig fel kell égetni, robbantani a színpadot, lesz benne lágyabb vonal is. De azért persze nem kell teljes átalakulásra gondolni, nagyrészt maradok, aki vagyok, megfűszerezve valami újjal.

Honnan ez a rengeteg erő, energia önben?
Ez becsapós… Csak a szűk környezetem tudja, hogy amennyire energikus vagyok, ugyanannyira tudok ennek a teljes ellentéte is lenni. Voltak csendesebb, befelé figyelő idősza­kaim mostanában, de mindig ott a másik véglet, amikor meg tombol bennem az alkotás, mindamellett, hogy sok más fronton is helytállok. Például nemrég belefogtam egy óriási lakásfelújításba, amibe rengeteg energiát ölök, s a járvány kezdete óta igyekszem még jobban segíteni és óvni az édesanyámat, hogy mindene meglegyen és ne kelljen sehová se mászkálnia.
Nagyon aggódik miatta?
Igen, mert ez a járvány rá nagyon veszélyes. 82 éves, és pont a tüdeje a leggyengébb, úgyhogy nem is engedem, hogy utcára lépjen. Az anyukám rendkívül aktív, jókedélyű ember, aki ha kimegy, képes mindenről megfeledkezni és legszívesebben mindenkit áthívna egy kávéra. Legyen szó a szomszédról vagy egy kedves járókelőről, akivel odakinn épp szóba elegyedett. Úgyhogy ennek gátat kellett szabnom. Miatta is nagyon várom a járvány végét, mert nagyon ráfér már a szabadság…

S önnek a színpadon kívül mi hiányzik a legjobban?
A mozgás biztosan. Nagyon nehéz, hogy jó ideje nem lehet a megszokott módon edzeni, és meg is látszik rajtam. Plusz öt kiló jött fel, amit valahogy le kéne adnom. Persze drága Szulák Andi kolléganőm ilyenkor ha meglát, azt szokta mondani: „Na végre úgy nézel ki, mint egy ember”. De én látom, hogy magamhoz képest ez nagyon sok, és nem érzem jól magam a bőrömben, úgyhogy fontos, hogy hamar visszaszerezzem a formámat.
Biztos sokszor szembesült vele, hogy Tina Turnerhez hasonlítják itthon. Gondolkodott már azon, mi lett volna, ha mondjuk a tengerentúlra születik?
Hogyne, és tudom is a választ. Biztosan ugyanígy a zenéből élnék, és nem is rosszul. Ismerem magam, a képességeim, és lehet, nem lennék a legnagyobb Grammy-díjasok között, de azért ismernék a nevem. Drága Fecó is így konferált fel az utolsó közös fellépé­sünkön: „A mi magyar Tina Turnerünk”.

Érezni, hogy tényleg jól van. Szokták mondani, hogy egy nő szárnyalásához kell a férfienergia. Van most a háznál?
Kilenc évvel ezelőtt, a válásomnál megfogadtam, soha többé nem mesélek a magánéletemről. Most sem törném meg ezt a hagyományt. Legyen elég annyi, hogy boldog, kiegyensúlyozott és elégedett vagyok az életemmel.

Névjegy

Született: 1964. augusztus 8., Marosvásárhely

Artisjus-, és többszörös eMeRTon-díjas magyar énekesnő, színésznő, előadóművész. Együttesei: Rózsaszín Bombázók, Kormorán, Omega, Keresztes Ildikó Band, Jeff Porcaro Emlékzenekar, Janis Joplin Emlékzenekar 1999-ben debütált mint szólóénekesnő. 2005-ben elénekelte a Csak szex és más semmi című film betétdalát, a Boldogság, gyere haza című szerzeményt, ami óriási népszerűséget hozott számára. 2014-ben a Sztárban sztár show-műsor versenyzője volt, majd 2016-ban A nagy duettben szerepelt és a Star Academy tehetségkutató zsűrijének tagja volt. 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést.

Számos színházi, film- és televíziós szerepet is eljátszott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425417
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425417
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425417
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére