Celeb

Nem hiszed el, hol kötött ki Kasza Tibiék kislánya az éjjel

Bors

Létrehozva: 2021.10.22.

Valószínű, egy fárasztó nap után csak egy nyugodt éjszakára vágyik Tibi is, mint mindannyian. Most viszont valami olyasmi történt az ágyában, amire senki sem számított...

Forrás: Borsonline

Nem ritka kisgyermekesek körében, hogy este fáradtan fekszenek le, és fáradtabban kelnek reggel. Mióta 2018-ban Kasza Tibi apuka lett, feltehetőleg sok éjszakát nem aludt egyben végig, ahogyan biztosan ugyanígy van ezzel felesége, Kasza-Darai Andrea is. Éjjel köztudottan a gyerekek útra kelnek, és szüleik ágyában töltik az éjszaka fennmaradó részét, kiszorítva szüleiket ezzel a szélére, vagy esetenként a kanapéra. Így történt ez Tibiékkel is egyik hajnalban:

Lora hajnalban bebújt közénk. Aztán egyszer csak furcsa dologra ébredtem Hát istenkém kényelembe helyezte magát... Ismerős??

A kommentelők egytől egyig olvadoznak a képek láttán, és tragi-komikusnak tartják az arcba lógó icipici-babalábacskát.

– Instant szívroham!! – írta egy rajongó, látva a pici lábat amely éppen arcon tapossa édesapját!

Másik azt vallják, hogy ezek az élet legédesebb pillanatai.

– Ezért élünk! Meg azért a mondatért, hogy “apucika párnája a legpuhább” és már pottyanunk is le az agyról!

Vida Ági, babapszichológus szerint egyébként semmi probléma nincs az együttalvással, viszont felsorol 3 okot, amikor már el kell gondolkozni, hogy leszoktatjuk a picit róla:

1. Ha már kényelmetlen együtt aludnotok, nem fértek el és más módon (matracon alvással pl.) nem tudjátok megoldani az együttalvást.

2. Ha egészségügyi okokból (derékfájás stb.) nem jó már együtt aludnotok.

3. Ha így sem alszotok jól, nem tudod kipihenni magad, láthatóan a gyereket sem nyugtatja meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”