Celeb

Karambol: Várkonyi Andrea két napig sokkos állapotban volt

kbv

Létrehozva: 2016.11.28.

Amíg el nem múlt az adrenalin hatása, Várkonyi Andrea szinte fel sem fogta, mi történt vele a múlt hét kedden elszenvedett autóbalesete után. Csak a harmadik napon.

Még a rendőrök szerint is csodával határos, hogy a TV2 műsorvezetője a fején egy púppal és néhány zúzódással megúszta múlthét kedden történt autóbalesetét. Várkonyi Andrea Óbuda Flórián téri kereszteződésében karambolozott, bal oldalról, azaz a vezetőülés felől mentek neki. Szakemberek szerint itt nagyon messze vannak egymástól a közlekedési lámpák, ezért előfordul, hogy miután egy autós szabad jelzést kapva elindul, pont belefut a szemből kanyarodókba, akik még zöld lámpánál haladnak át. Andi a fejét ütötte be a csattanás következtében, és felmerült: nyaki csigolyái is megsérülhettek, ezért a kórházba kerüléséig nyakmerevítőt kapott. Az ütközés még annál is erősebb volt, mint az első hírek alapján tűnt: Andrea autója ugyanis totálkárosra törhetett. Bár a tévés aprónak mondható sérülésekkel megúszta, még mindig pihenésre van szüksége, ezért párja, Bochkor Gábor egyedül érkezett a Comet díjátadójára is.

– A körülményekhez képest azért jól van Andi, még fájlalja a lábát és a fejét, amit valószínűleg beüthetett a karambolban. De azért már jön-megy, intézkedik. A fájdalmak mellett inkább már azt ismételgeti, hogy lelkileg nagyon megviselte az ütközés. Összetört – azért ez egy komoly sokk, hiszen váratlanul kapott oldalról egy hatalmas ütést – mondta lapunknak a rádiós. – Sokként éli meg, de már vezet, viszont sokkal óvatosabban, körültekintőbben és parásabban. Az autóját egyébként valószínűleg nem fogják tudni helyrehozni, de amíg a kárszakértő még nem mérte fel, addig erről én sem tudok biztosat mondani – folytatta Gábor, aki elárulta, hogy kislányuk, Nóri, aki nagyon megijedt, már túltette magát a történteken, sőt a kevés kis spórolt pénzét felajánlotta édesanyjának, hogy abból vegyen új autót magának.

A műsorvezetőn egyébként külsérelmi nyomok nem, csak a fején egy púp látszott. Aznap este kórházban látták el és vizsgálták meg, jelenleg nem kell járnia kezelésekre sem. 

– A fájdalmak két nappal később jöttek, addig a sokk miatt nem is érzett semmit – mondta Gábor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt