Celeb

Kamerák előtt szoptatott az Echo Tv híradósa

A. T.

Létrehozva: 2016.10.11.

Ahol megéheznek, ott kapnak enni Besenczi Árpád gyermekei. Az sem ritka, hogy egyszerre szívják magukba az anyatejet.

Forrás: TV2

Besenczi Árpád családjában nincsenek tabuk. A Hevesi Sándor Színház igazgatója és felesége, Nagy Kornélia, a Echo Tv gyesen lévő híradósa két csöppséget nevel, és ha a kilenc hónapos Zsongor és a kétéves Hella megéhezik, anyukájuk bárhol és bármikor mellre teszi őket, hogy hozzájuthassanak a tápláló anyatejhez. 

– Szerencsére nekem még nem volt negatív tapasztalatom a nyilvános szoptatással kapcsolatban. Talán azért, mert meg lehet ezt diszkréten is oldani. Kis túlzással azt is mondhatnám, a két gyerek folyton a cicin lóg. Etettem már őket étteremben, bevásárlóközpontban, a színház igazgatói páholyában pedig ez szinte megszokott dolog – mesélte a Borsnak Nelli, aki a közelmúltban a Babavilág című műsorban, a kamerák kereszttüzében szoptatta meg csemetéit. Ráadásul Zsongor és Hella egyszerre jutottak az anyatejhez. – Már Zsongor születése után, a kórházban is egyszerre etettem őket. Ebből nálunk nincs probléma, és nem mondom, hogy ezért, de testvérféltékenység sincs.

A házaspár nagyobbik gyermeke, Hella néhány hét múlva kétéves lesz, de még ragaszkodik az anyatejhez. Anyukája szerint sokkal mohóbb, mint az öcsikéje, és amint hazaér a bölcsiből, első dolga a szopizás. 

– Természetesen Hella már mindenevő, de szereti az anyatejet, és úgy vélem, pontosan tudni fogja, meddig van a szervezetének erre szüksége. Én nem sürgetem, mert az erős immunrendszerének hála, a betegségek elkerülik – válaszolta Nelli, amikor Hella anyatejről való leszoktatásáról kérdeztük.

A Besenczi házaspár mindennapjai a két gyereknek köszönhetően igen mozgalmasan telnek, és a dolgukat az is nehezíti, hogy vidéken, a családtól távol rendezték be az életüket.

– Nellire hárul a nehezebb feladat, mert ő van többet a gyerekekkel, és nekünk a távolság miatt csak ritkán van nagyszülői segítségünk – magyarázta a színidirektor, hozzátéve, felesége helytállása példaértékű: egy időre feladta tévés karrierjét, és követte őt Keszthelyre, ahol közös otthont teremtettek. Ráadásul minderre három hónap ismeretség után vállalkoztak, amit szinte azonnal a gyermekvállalás követett. – Időnként nagy nálunk a hangzavar, de élvezzük, és jól vagyunk.

Salma Hayek is megtette

Néhány évtizeddel ezelőtt még kínosnak tartották, manapság már trendi a szoptatás a sztáranyukák között. Salma Hayek egyszer egy idegen, fekete bőrű gyermeket is megszoptatott nyilvánosan, mert a kicsi éhes volt. Hazánkban Polgár Kriszta, Hargitai Bea, Jaksity Kata és Pirner Alma is kampányolt már a nyilvános szoptatás mellett.

– Egyszerűen nem lehet mindig a napirendet kiszámolni, hogy az etetésre hazaérjünk, és a mai világban nem ülünk otthon kétéves koráig egy babával – mondta korábban a Borsnak Pirner Alma.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt