Celeb

Sokáig ellenezte a plasztikát, hamarosan kés alá feküdhet a magyar modell - videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.17.

Az egykori modell sokáig elutasította a gondolatot is, hogy szépészeti beavatkozáson essen át. Megváltozott a véleménye.

Forrás: Bors

Jaksity Kata életében mindig is fontos szerepet játszott a szépség. Köböl Antia műsorában elmondta, hogy a járvány kitörésének idején elvesztette a munkáját, építkezett és súlyos összegekkel rövidítették meg a kivitelezők. Azonban még ebben az időszakban is minden nap felkelt, csinosan felöltözött, feltett egy szolíd sminket, mert így érezte jól magát a bőrében. A legnehezebb hónapokban sem adta fel. 

– Minden héten abban bíztam, hogy pár nap múlva vége lesz a karanténnak. Ha valaki azt mondta nekem, hogy ez az állapot másfél évig fog tartani, biztosan eret vágok magamon!  – mondta nevetve Anita műsorában.

Magának akar megfelelni

Kata elmondta, hogy nem csak a fiatalok önbizalmára van rossz hatással a social media. Benne is rossz érzéseket keltettek egyes posztok, mivel folyton önmagában kereste a hibát. A karantén alatt azonban elvégezte a Yale Egyetem online kurzusát, és coach-ként már tudja, hogy nem másoknak, hanem kizárólag saját magának akar megfelelni.

Hamarosan plasztikáztat

Az egykori modell évekkel ezelőtt határozottan ellenezte a plasztikai beavatkozásokat, az utóbbi két évben viszont gyökeresen megváltozott a véleménye.Bár úgy gondolta, hogy soha nem fog kés alá feküdni, mégis egyre határozottabban érzi, hogy a közeljövőben szüksége lesz rá. Nagyon csalódott volt, amikor egy reggel tükörbe nézett és azzal szembesült, hogy nem a régi önmaga néz vissza rá. 

– Az arcomon a szememet találom a legszebbnek, ezért ezt szeretem hangsúlyozni, az utóbbi két évben viszont a formája teljesen megváltozott. Régebben nagyon ellene voltam a szépészeti beavatkozásoknak, de feltettem magamnak a kérdést, hogy ha már ilyen fejlett az orvostudomány, akkor miért ne használjam ki? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt