Celeb

Ilyen szépek lesznek George Clooney ikrei

Bors

Létrehozva: 2017.06.07.

Már napok óta a fél világ azt találgatja, vajon mikor érkeznek meg George Clooney ikrei. Az örök agglegényként elkönyvelt színész saját maga, sajtósán keresztül, közleményben tudatta a világgal, hogy kedden megszülettek a gyerekei. Kiderült, felesége, Amal, és gyermekeik, Ella és Alexander jó egészségnek örvendenek a kicsik pedig időben érkeztek - írja a Daily Mail. 

A közlemény viccesre sikeredett, kiderült, a színészt sokként érte a szülés: „George-ot nyugtatózzák, pár napon belül biztos felépül.” Angelina Jolie és Brad Pitt válása után George és Amal lett Hollywood új kedvenc házaspárja, ezért nem csoda, hogy azonnal fotómontázsokat készítettek arról, hogy vajon hogyan fognak kinézni a közös gyermekeik. Ella és Alexander a képek szerint tündéri, és gyönyörű kisgyermekek lesznek.

A hírek szerint az 56 éves apuka és neje a londoni Chelsea és Westminster kórház magánszülészetén örvendezhetnek annak, hogy egy család lettek, az exkluzív kórházi szolgáltatásokért pedig külön fizettek még körülbelül 11 ezer dollárt, vagyis hárommillió forintot. Ez többek között a saját szülésznő mellett egy 24 órás tanácsadást is tartalmazott, így a kismama bármikor kérhet segítséget, ha nem biztos a dolgában.

Special delivery. #HouseOfFriends

Casamigos Tequila (@casamigos) által megosztott bejegyzés,

A gólyahír természetesen azonnal végigsöpört Hollywoodon. A legviccesebb ajándékkal Clooney legjobb barátja, egyben Cindy Crawford férje, Rande Gerber készült: saját tequilájukból felpakolt pár kartonnal, az ajándékot pedig megtoldta pár doboz pelenkával. Fotója alá pedig csak annyit írt: speciális kiszállítás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...