Celeb

Ilyen az ideális nő Hajas László szerint

N. D.

Létrehozva: 2017.05.21.

A mesterfodrász szerint a 80-as évek francia női és néhány fontos belső érték elegye adja ki az ideált. De hogyan választja ki a szépek közül a legszebbet?

Hajas Lászlót folyamatosan szép nők veszik körül, a Miss World Hungary szépségversenye alkalmával pedig még a szokásosnál is jobb dolga van a zsűritagként szereplő mesterfodrásznak. De vajon van-e nőtípus, amely bármikor képes levenni őt a lá­báról? Mit néz meg először a hölgyeken?

– Én az arcot nézem először, és csak utána jön az alak és a többi – árulta el a Borsnak Hajas László. – Egy szép, arányos arc engem teljesen meg tud győzni, de persze az is fontos, hogy egy nő ápolt legyen. Ez alatt nem azt értem, hogy tetőtől talpig sminkben kell rohangálni egész nap, a szépség utáni alapvető igényre gondolok. A nyolcvanas évek francia nőit említeném meg példaként: akkoriban a párizsi nők még boltba sem mentek úgy, hogy legalább egy finom rúzs ne lett volna rajtuk.

No és persze a külső mellett a belső tulajdonságok legalább olyan sokat nyomnak a latba.

– Az önbizalom is fontos, mert hiába néz ki jól egy nő, ha nem tudja közvetíteni a szépségét a külvilág felé. Emellett egy nő szerintem legyen kommunikatív, korrekt, nyitott és jóindulatú.

Hajas azt is megosztotta velünk, hogy a szépségverseny zsűritagjaként napról napra közelebb kerül a lányokhoz, és miközben megismeri őket, folyamatosan változik, hogy éppen ki áll a szívéhez közel. A felkészítő tábor végére azonban biztosan tudni fogja, hogy ki az a három lány, akit ő a legesélyesebbnek tart. Látszik, hogy a mesterfodrásznak jó szeme van a szépséghez, mert kijelentette: kedvencei minden évben a legjobb öt között végeznek. Magyarország legszebb lányát egyébként jú­nius 18-án választják meg 19.30-tól a Duna és a Duna World műsorán.

Kínába megy a győztes

Negyedik alkalommal rendezik meg a Miss World Hungary szépségkirálynő-választást, amelynek győztese képviselheti majd Magyarországot decemberben Kínában, a Miss World világdöntőn. Nagyszabású élő show-ban koronázzák meg a királynőt, aki egy évig viselheti a Miss World Hungary címet. A műsorvezetők Tatár Csilla és Harsányi Levente lesznek. A döntős versenyzők négy különböző ruhaszettben lépnek majd színpadra. A már jól ismert bikinis kör mellett a lányok Merő Péter estélyi és nemzeti öltözékeiben is felvonulnak, valamint lesz egy – a vizes vébé ihlette – úgynevezett kreatív tour is. A több száz lány közül a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek majd a koronáért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti