Celeb

Ikerfiait sodorta veszélybe Fekete Dávid

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

Alig egyéves ikerfiai megörökölhetik az adósságot.

Forrás: Bors

Családja is veszélybe kerülhet, ha Fekete Dávidot elítélik és az összesen százmilliós nagyságrendű kárt is megállapítják a károsultaknak. A Megasztár egykori versenyzője édesanyja házát is eladta tartozásai miatt, és válófélben lévő felesége, Regina nevére is alapított cégeket. A vállalkozásokkal 73 milliós hitelt vett fel, aminek sorsáról semmit nem tud az immár három gyerekét egyedül nevelő anya.

– Hosszú évek óta benne van ebben az adósságspirálban. Folyamatosan újabb helyekről próbált pénzt szerezni, hogy az előző tartozásait és persze annak kamatait kifizesse. Elkótyavetyélte az anyja házát, azt, ahol ő maga is felnőtt. Hát milyen ember az ilyen?

Szegény asszony segíteni akart neki, amire ráment az otthona.

– Idős fejjel most albérletben kell élnie a takaros ház helyett, amelyért egész életében dolgozott – nyilatkozta a Blikknek felháborodva Dávid egyik károsultja, akinek az információját a család egyik tagja is megerősítette.

Ha pedig az énekesnek már semmilyen ingatlan és ingóság nincs a nevén, az adósságot sem tudja rajta behajtani a hatóság. Ez tehát azt jelenti, hogy

Fekete Dávid alig egyéves ikerfiai örökölhetik majd édesapjuk tetemes adósságát.

Ha nem tudja behajtani a hatóság az adósságot, az örökösökre száll, amit csak akkor nem kell kifizetniük, ha visszautasítják az egész örökséget – mondta a lapnak a jogász, aki azt is elárulta, a kártérítést az énekes fizetéséből is vonhatják szabadulása után, ez azonban a gyerektartással együtt csak a fizetése ötven százaléka lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663811
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...