Celeb

Így öltözik halottak napján Tóth Gabi? - fotóval

Bors

Létrehozva: 2013.11.04.

Az X-faktor zsűritagja azzal védte meg ítésztársaitól egyik versenyzője egyszerű ruháját, hogy arra hivatkozott, halottak napját akarták megtisztelni ezzel az öltözékkel. Eközben Gabi combig felvágott ruhában ült az asztal mögött.

Tóth Gabitól már megszokhatták a tévénézők, hogy nem rejtegeti bájait. Már a Szombat esti láz idején is igencsak mélyen kivágott fellépőruhákban jelent meg – igaz, ezekben is dekoratív volt, hiszen már akkor kifogástalan volt az alakja. Megjelenése azóta sem változott, ezt jól jelzi, hogy az X-Faktor szombati adásában Lilu nemes egyszerűséggel „Gabi királynőnek” nevezte őt.

A mentor gyönyörű hófehér ruhája – amely derékban fekete szalaggal volt átkötve – amilyen elegáns, olyannyira merész is volt, járás közben könnyen láthatták a közönség soraiban ülők Gabi gazellalábának minden részletét. Mindezt úgy, hogy a mentor saját bevallása szerint ezzel az öltözékkel emlékezett meg halottak napja alkalmából az elhunytakról, ahogyan mentoráltja, Csordás Ákos is az ünnep szellemében öltözött fel.

Az ő ruhája viszont szemet szúrt Gesztinek. – Annyira jófiúra öltöztetitek mindig, Gabi! Úgy szeretném látni, hogy egy kicsit rosszfiús – kritizálta Ákos ruháját Geszti. – Szeretném visszakapni azt a fiút, akiről nem egy jól szituált könyvelő jön le, miközben egy ro­cker van benne!

Gabi így védte az énekest: – Mi vidéki emberek vagyunk, halottak napján meg­tiszteljük azokat a szenteket is, akik már nincsenek velünk, hogy így öltözünk fel – érvelt Gabi, aki com­big felsliccelt és mélyen dekoltált nagyestélyiben jelent meg a szom­bati adásban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711728018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról