Celeb

Végre kiderült, hová tűnt Hien – ezt csinálja most a Megasztár egykori tehetsége

Bors

Létrehozva: 2021.11.29.

Hosszú évekre eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban hazalátogatott Magyarországra.

Hient 2008-ban, a Megasztár negyedik szériájának köszönhetően ismerte meg az egész ország. A vietnámi származású énekesnő akkor tehetséges kamaszként tündökölt, ám azóta – mint mondják – sok víz lefolyt a Dunán.

Egy ideig jelen volt a hazai zenei életben, aztán 2015. tavaszán Amerikába költözött, mivel megkezdte a tanulmányait a Berklee College of Music könnyűzenei szakán. Azóta ugyan az Egyesült Államokból bejelentkezett párszor, valamint embercsempészettel vádolt családja is a figyelem középpontjába került olykor-olykor, sokat azonban nem tudhattunk arról, mivel is telnek az énekes-zeneszerző napjai, hogy áll a karrierje. Sőt, jó ideje nem is járt Magyarországon, most azonban mégis hazalátogatott, és a Palikék világa by Manna műsorában beszélt az eltelt időszakról.

Hien elárulta: noha továbbra is zenél és nem adta fel a könnyűzenei karriert, nem ezzel keresi a kenyerét. Művészetét egész másra használja: gyógyításra.

– Tavaly elkezdtem dolgozni egy neurotechnikai cégnek, ők mentális betegségeket szeretnének gyógyítani különböző alternatív megoldásokkal. Olyanokkal, melyekben nincs gyógyszer… Olyan jó hatást kell kiváltani az agyhullámaidból, hogy az segítsen, mondjuk a depresszión.

Hien egyébként arra is választ adott, van-e mellette valaki:

– Éppen ahol vagyok, ott vannak kis barátok, de nincs semmi komoly. Nyitott lennék rá, de még nem talált meg. New Yorkban, ahol lakom, ott a komoly kapcsolat nehéz ügy, mert a korombeliek nem nagyon szeretnének még elköteleződni. Ott teljesen más a randikultúra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...