Celeb

Itt dolgozott Horváth Gréta, sokáig szégyellte

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

Horváth Gréta úgy érezte, ennél már nincs lejjebb...

Forrás: Bors

Az influenszer Dobó Ági felkérésének tett eleget, amikor az Instagram oldalán megosztott néhány olyan dolgot, amit csak a legközelebbi hozzátartozói tudhatnak róla.

Hétévesen a tévében szerepelt

Többek között elárulta, hogy csupán hét éves volt, amikor életében először egy televíziós műsorban szerepelt és a stúdió atmoszférája teljesen elvarázsolta.

A Dáridó háttértáncosa voltam!

Ott éreztem meg azt az illatot, ami akkor végérvényesen az orromba égett. A stúdió illata! Tudtam, hogy ha "nagy" leszek, szeretnék szerepelni tévében.

- írta Gréta, akinek később megvalósult az álma, hiszen több nagyszabású televíziós produkcióban is szerepelt már. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy olyan munkakörben is dolgozott, amit sokáig szégyellt.

„Ettől csak feljebb van”

Gréta mosogatóként dolgozott, azt az időszakot soha nem fogja elfelejteni.

Dolgoztam fekete mosogatóként egy pizzériában.

Nem kaptam tiszta sapkát és pólót. Valaki fehérre izzadt szennyesét kellett magamra venni. Felvettem, mert azt mondták. Az ott dolgozók közül valaki ellopta a féltett cipőm. Nagyon fájt a lelkem.

- írta, s hozzátette, másnap megkérte az egyik kollégáját, hogy fotózza le őt munka közben.

Amikor a fotó készült, közben arra gondoltam, hogy ettől csak feljebb van és addig megyek amíg el nem érem a csillagos egem. Szándékosan írtam azt, hogy "egem". A saját felső határaim elérése a cél, nem másoké.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók