Celeb

Hoppá! Felpumpálják VV Fanni száját és melleit! – szexi fotók

GYLF

Létrehozva: 2015.03.13.

Levetkőzni nem mert a plasztikai sebésznél, sőt, össze is omlott! Pedig heteken belül melleket szeretne! VV Fanni a testéből él, és a teste miatt szenved.

Furcsa játék az élettől: VV Fanni tegnap pikáns fehérneműkben pózolt egy hazai cég katalógusfotózásán, előtte való este pedig egy plasztikai sebésznél zokogott hosszú perceken át a teste miatt. Úgy tűnik, a ValóVilág 7 egyik legmegosztóbb karaktere kedvére válogathat a lehetőségek között, csak egyelőre önmagát képtelen elfogadni.

– Szerdán este egy budai magánklinikán álltunk sorba, ahol megjelent Fanni és a barátja, Dennis is - mondta olvasó-riporterünk, C. Kitti.

– Fanni hallhatóan sírt a rendelőben, állítólag le sem mert vetkőzni, annyira szégyelli a melleit, pedig nagyobbakat szeretne. Dr. Tizedes György próbálta nyugtatni, beszélgetni vele, és abban egyeztek meg, rövidesen újra találkoznak.

A Borsnak sikerült hamarabb elcsípnie Fannit, aki tegnap már egy fehérneműfotózásra volt hivatalos. A villalakókat is öltöztető cég ugyanis őt választotta a vadonatúj kollekciójának bemutatására. De vajon hogyan képes valaki a testét szexi fehérneműkben reklámozni, aki elégedetlen önmagával?

– Tíz kilót híztam bent, ebből nyolcat már leadtam - mondta a Borsnak a göndör lány. – A számat gimnazista koromban is meg szerettem volna műttetni, mindig vékonynak találtam. A melleimet pedig picinek. Úgy
gondolom, ha egy nő önbizalmán segítenek a műtétek, akkor nyugodtan menjen el. A mellműtéttől egyelőre félek, félek, meghalok. De egy-két héten belül szeretném megcsináltatni. Szeretnék a testemhez arányos
melleket, nagyon szégyellem, hogy ilyen picik. A fenekembe nem rakatok semmit, azt edzéssel is meg tudom csinálni - mondta.

– Fannin álltak a legjobban azok a ruhák, amelyek a Villába beküldtünk. Látunk benne fantáziát hosszútávon is, akár a cégünk arca is lehet - mondta Fanni véleményének ellentmondóan Baksa Norbert, a Poppy Lingeri hivatalos fotósa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142076_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a hatnapos munkahét a Samsungnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142642_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók