Celeb

Hódi Pamelával a mai napig üvöltözik a telefonban Berki Krisztián

Bors

Létrehozva: 2021.12.03.

Hódi Pamela és Berki Krisztián jó ideje a bíróságon háborúznak közös gyermekük felügyeleti jogáért és bár úgy tűnt, csak a tárgyalóteremben folytatnak ölre menő vitákat egymással, az édesanya kiteregette a szennyest Hajdú Péter Frizbi című műsorában.

Forrás: LifeTv

Úgy tűnik, nincs béke és talán már nem is lesz Hódi Pamela és Berki Krisztián között, noha immáron több mint négy éve nincsenek együtt. Az immáron kétgyermekes anyuka azt állítja, lánya édesapja rendszeresen bombázza őt gyalázkodó üzenetekkel, vagy éppen ordít vele a telefonban.

Pamela már azon is elgondolkodott, hogy lecseréli a telefonszámát, az üzeneteket pedig elküldi az ügyvédjének. A híresség erről a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén mesélt Hajdú Péternek. 

– Évek óta nem szólalok meg és nem reagálok az engem ért vádakra, bántalmazásokra és hazugságokra. Sokat beszélgettünk ezekről Bencével (Tóth Bence, Pamlea párja – a szerk.) és úgy döntöttünk, hogy ezekre nem kell reagálnunk, hiszen ellenkező esetben lealacsonyodnék ugyanarra a szintre, botrányhős lennék (…) – kezdte a LifeTV stúdiójában Pamela, aki beismerte, ő és első gyermekének édesapja mára eljutottak odáig, hogy képtelenek a normális kommunikációra. Ha telefonon beszélnek, annak mindig üvöltözés a vége, így marad az írásos üzengetés. 


Rengeteg üzenetet kapok Krisztiántól, amelyekben leírja, hogy én ilyen, meg olyan vagyok… Ugyanazokat az üzeneteket elküldi Bencének is. Aztán felhív és vagy üvölt, vagy nem. Majd megint jön az üzenet, amiben pocskondiáz. Ezek az üzenetek Natira körvonalazódnak, de mindig kapnak egy szép kis körítést. Nem reagálok, vagy csak három-négy nap múlva, mert egyszerűen nincs energiám ezzel foglalkozni – fakadt ki Pamela. 

– Nemrég éppen hazafelé mentem és rájöttem arra, hogy lehet le kellene cserélnem a számomat, vagy tartanom kéne plusz egy telefont, amire jöhetnek az üzenetei, amiket tovább küldök az ügyvédemnek. Egyszerűen nem tudtam, hogyan irányítsam ezt a dolgot, hogy ne legyen folyamatosan rám dobva a bomba. Az engem ért szidalmazásokat egyszerűen nem akarom hazavinni a családomba – pakolt ki hosszú idő hallgatás után az influenszer.

Hajdú Péter egy darabig döbbenten hallgatta Pamela kitárulkozását, majd megjegyezte, hogy talán le kellene ülniük a vitás feleknek és ha másért nem, de a közös kislányuk érdekében konszenzusra kéne jutniuk. Pamela válasza mindenkit meglepett. 

– Mi Krisztiánnal nem tudunk beszélni! Nálunk nincs olyan, hogy kommunikáció. Bence is próbált már beszélni vele, de rá is és rám is lecsapja a telefont. Velem üvöltözik, és ha én A-t mondok, akkor ő B-t. Nem értjük egymás szavát, hiába próbálok higgadt maradni. Nála óráról órára változnak a dolgok. Az egyik pillanatban azt mondja, hogy egy béranya vagyok, majd felhív, hogy vegyem őt fel és menjünk együtt oda, ahol a Natinak kell valamit intézni. Olyan hangulatingadozásai vannak, amikkel mi nem tudunk azonosulni – magyarázta a képtelen és látszólag megoldhatatlan helyzetet a sztáranyuka. 

A Bors megkereste Berki Krisztiánt, aki nem kívánt reagálni a mondottakra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról