Celeb

Hódi Pamela csak szűk farmert hord a vőlegénye miatt

K. K.

Létrehozva: 2019.09.21.

Focista kedvese miatt szerette meg a testét Hódi Pamela. A csinos édesanya lassan két éve alkot egy párt Tóth Bencével, akivel már gőzerővel készülnek vidéki esküvőjükre.

Korábban képtelen volt elfogadni egyes testrészeit Hódi Pamela, aki olykor fiús, lenge ruhákban takargatta az idomait. Mára azonban vőlegényének hála elfogadta ma­gát úgy, ahogy van, s a sokat takaró ruháit csajos darabokra cserélte.

– Ma már inkább az elegánsan sportos vonalat képviselem, és igyekszem olyan darabokat választani, amelyek nemcsak kényelmesek, hanem az alakomat is ki­emelik – kezdi a Borsnak Hódi Pamela, aki szűk farmerben, sportcipőben és egy letisztult felsőben érkezett az egyik népszerű cipőmárka új kollekciójának a bemutatójára.

– Az előnytelen részeimet persze igyekszem elrejteni, úgy, mint a combomat és az oldalhájamat, de amióta Bencével vagyok, nem takargatom ma­gam. Nagyon szereti az idomaimat, és azt, ha feszülős nadrág van rajtam, úgyhogy a lógós gatyákkal szinte teljesen leszámoltam – vallja be nevetve Pamela, aki ma kizárólag a vőlegényének szeretne tetszeni.

– Nyilván mindig van min formálni, és amennyire időm engedi, igyekszem karban tartani ma­gam, de már nincs lelkiismeret-furdalásom, ha megiszom egy cukros kólát – magyarázza az édesanya, aki nem tagadja, hogy több szépészeti beavatkozáson is átesett már, és egy újabb mellműtét is várna rá.

– Szeptember végén mentem volna egy mellkorrekcióra, mert a legutóbbi sajnos nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de egy év múlva lesz az esküvőnk, utána pedig kisbabát szeretnénk Bencével, ezért feleslegesnek érzem a beavatkozást. Inkább majd a szülés után, ha még mindig úgy érzem, kés alá fekszem – fűzi hozza Pamela, akit szeptember elején kért meg focista kedvese, s már készülnek a nagy napra.

– Már az időpont és a helyszín is megvan, vidéken fogunk esküdni, és isten színe előtt, templomban fo­gunk örök hűséget fo­gadni egymásnak a szűk család és a barátaink előtt. Visszafogott, de szép szertartást szeretnénk, semmi esetre sem lesz rongyrázós, ma­ga­mutogató és hivalkodó, mert nem akarunk töb­bet mutatni annál, amink van.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294913
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez