Celeb

Három éve a poklot járja Cserhalmi György

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.01.11.

Négy komoly műtét, és felesége tragikus elvesztése – azt gondolnánk, Cserhalmi Györgyöt az elmúlt években üldözte a sors. Mégis talpra állt, és most először mély gyászáról is képes volt vallani lapunknak.

Forrás: Czerkl Gábor

Ruganyos léptekkel érkezik a randevúra. Fiatalos külső, borostás arc, csibészes mosoly. Olyan igazi „cserhalmis”, amilyennek megszoktuk. Csak a már ikonikusnak mondott fehér tornacipő hiányzik a lábáról, de ennek oka van. A lánya vetette le vele, mondván: egy hetvenéves úr már ne bohóckodjon egy fehér csukában. „Hol hagyta a sántikálást?” – szegezzük neki egyből a bemelegítő kérdést.

– Jó színész vagyok – válaszolja Cserhalmi nevetve. – Eljátszom, hogy már minden stimmel, de ha egymagam vagyok, bizony még nagyon vigyázva lépegetek. Megjártam a hadak útját, az a négy műtét alaposan kikészített. Sorolom. Elsőre a bal térdembe kaptam protézist, majd a gerinccsatornámat kellett szűkíteni. Ne kérdezze, hogy ez mit jelent, legyen elég annyi, nem volt túl élvezetes a beavatkozás. Amikor már arra gondoltam, vége a kórházlátogatásoknak, három csigolyámat cserélték ki, és hogy teljes legyen a paletta, nemrég kaptam egy új térdkalácsot is.

Az utóbbi években alaposan megviselte a sors a színészt, akit a betegségek mellett egy még annál is súlyosabb csapás ért – elvesztette imádott feleségét, egyetlen gyermeke édesanyját.

– Három éve, márciusban ment el Erzsébet, akinek hiányát soha nem fogom feldolgozni – sóhajt fel a színész. – A lelkemben olyan űrt hagyott maga után, olyan gödröt „ásott” bennem, amit éle­temben nem tudok, és nem is akarok betemetni. 

A gyász tehát még évek múltán is mély, de ahogy mondja, szerencsére lánya és a két unokája, az ötéves Lenke és a 14 hónapos Gáspár visszaadta az életkedvét. 

– Szerintem kiváló vagyok a nagypapaszerepben is – mondja. – Kapok is eleget Sárától, hogy én mindent megengedek a srácoknak. Igen, kényeztetem őket, hiszen mi más dolga lehet egy nagypapának? Egyébként a lányom a legnagyobb kritikusom, mert ő bizony nem fukarkodik a megjegyzésekkel, ha valami nem tetszik neki. Én más vagyok, soha nem szólok bele filmrendezői munkájába.

Cserhalmi nagyszerű formában van, egy deka fölösleg nincs rajta. Rejtély, hogyan csinálja, hiszen sokat nem mozoghatott az elmúlt időszakban.

– Édesanyámtól örökölhettem a fazonomat – magyarázza a művész. – Ehetek és ihatok, mázlim van, nem igazán látszik meg rajtam. Csak ezt a rengeteg elvesztegetett időt tudnám feledni, amit a betegségeim okoztak. Korábban soha nem volt semmi bajom, de valamit mégis rosszul csinálhattam. Mindenesetre még időben jelzett a szervezetem, aminek köszönhetően behúztam egy kicsit a féket. De lassan már a gázpedált is elkezdem nyomni. Persze addig nem vállalok el semmit, ameddig testileg és szellemileg nem kerülök a topra. Ha a két összetevő nincs meg, a színészi játékból majomkodás lesz. Ezt pedig nem akarom. 

Tehát semmi kapkodás, Cserhalmi úgy érzi, tavasz végén, nyár elején viszont már nagyon elgondolkodik majd azon, hogy újra színpadra álljon. A minden estés játék nem hiányzik neki, és csak akkor tér vissza, ha – mint mondja – tündökölni tud. Úgy véli, a színész addig színész, amíg van önkritikája, és van ereje nemet mondani olyan felkérésre, amit nem tud száz százalékosan teljesíteni. Cserhalmi tehát nem sietteti a dolgot, s amíg nincs színház, addig sem unatkozik.

– Negyedévesek a tanítványaim a kaposvári egyetemen – mondja. – Készülünk a közeli vizsgára, aztán hazamegyek a kis falumba, Kékkútra, ahol szinte mindenkit ismerek. Jó ott lenni, vigyáznak rám a szomszédok, és már ők is nagyon várják, hogy Gyuri szomszéd újra a színpadra álljon. 

Négy esztendeje kezdődött a baj

Cserhalmi Györgynek 2014-ben először a fehérvári színház Lear király előadásait kellett lemondania gerincproblémái miatt, s bár egy év után visszatért, 2017. áprilisában esett át az első komoly térdműtéten, majd a gerincét műtötték kétszer. Még abban az évben a Bánk bánban kapott szerepet kellett visszaadnia a Nemzeti Színházban, majd 2018. januárjában az Úri muri Csörgheő Csulijára kellett nemet mondania Vidnyánszky Attilának. Az idei évad elején is tervbe vettek egy Cserhalmi rendezést a Nemzetiben, de egyelőre azt is elhalasztották.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók