Celeb

Hajdú Péter cáfolja a gyerekvállalás hírét

Bors

Létrehozva: 2017.03.13.

A Ripost szólaltatta meg Hajdú Pétert, aki kedvesével, Eszterrel Londonba utazott, hogy részt vegyen Vujity Tvrtko előadásán. A televíziós cáfolta a múlt héten megjelent állítást, miszerint már téma közöttük a gyerekvállalás.

– Egyáltalán nincs napirenden Eszter és köztem a gyermekvállalás kérdése. Egyszerűen nem időszerű, hiszen a kapcsolatunk legelején járunk. Világos, hogy ő már gondolkodik azon, hogy egyszer édesanya lesz, de ez korántsem jelenti azt, hogy babát tervezünk - mondta Hajdú, aki nem tagadja, hogy megbánta, hogy már a nyilvánosságnak is bemutatta Esztert.

– Tény, hogy mi álltunk ki a nyilvánosság elé, de csak azért, mert nem maradt más választásunk. Célkeresztben élem az életemet, így az is csoda, hogy volt Eszterrel néhány hetünk, ami csak a miénk lehetett. Végül azért döntöttünk úgy, hogy vállaljuk a kapcsolatunkat a világ előtt, mert el akartuk kerülni a felesleges találgatásokat, de ezzel sem értünk célt - mondta a Ripostnak Hajdú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában