Celeb

Hadas Alfréd: Van egy szégyenlős oldalam is

SM

Létrehozva: 2021.09.21.

<p>A tizenkilenc éves Hadas Alfréd komoly zenei múltja ellenére is tanulni érkezett a Sztárban sztár leszek!-be. Egy életvidám személyiség, magabiztossága mögött pedig egy szégyenlős belső is rejlik.</p>

Forrás: TV2

Hadas Alfréd úgy lépett színpadra, tudta, csak akkor kerül be Majka csapatába, ha tökéletes produkciót tesz a mesterek elé. Nagy volt a nyomás rajta, de sikerült, hiszen ő az egyike az élő show-ba jutott tizenkét tehetségnek. A fiatal fiú annak ellenére próbált szerencsét a tehetségkutatóban, hogy komoly zenei múlttal rendelkezik.

– Kiválasztottnak érzem magam, hogy Majkától tanulhatok és vele dolgozhatom. Úgy éreztem, most jött el az én időm, és nem hibázhatok, végre megélhetem az álmomat. A személyiségemből adódóan sosem gondolok a rosszra, mert ha megadjuk a lehetőséget a negatív dolgoknak, akkor azt be is vonzzuk. Tudtam, hogy nincs más opció, be kell kerülnöm az élő adásba – kezdte a Borsnak.

Kedvesnek tartom magam, de azt a mesterek sem látták rajtam, van egy szégyenlős oldalam is, aki stresszel, viszont ahogy a közönség elé lépek, ez teljesen megszűnik – fűzte hozzá.

Alfréd számára óriási kihívás volt, hogy más bőrében, más hangon álljon színpadra, ezt is bevállalta a fejlődése érdekében.

– Tanulni akarok, amiből a későbbiekben építkezhetek. Nekem a Sztárban sztár leszek! egy kihívás, és mivel Majkával hasonló műfajt képviselünk, az sem volt kérdés számomra, hogy hozzá kerüljek – mesélte a rapper, aki érdeklődésünkre azt is elmondta, a zenei karrierjének építése mellett iskolába jár.

Kommunikációs média szakon, azon belül reklámpszichológiát tanulok Budapesten a Gazdasági Egyetemen. Másodéves vagyok, érettségi után azonnal itt kezdtem. Nem volt kérdés, hogy egyetemen folytatom a tanulmányaimat, és olyat akartam csinálni, ami által ki tudom egészíteni a zenei karrieremet. Látom, hogy tudom majd alkalmazni – mondta.

Bár a legtöbb versenyzőnek a végső célja a győzelem, Alfréd erről is mást gondol.

Ha meglépem az akadályokat, tudok olyan ütemben fejlődni, amit ez a műsor megkövetel, meg is nyerhetem. De ebbe nem szeretnék még belegondolni, egyelőre a jelenre koncentrálok. Azzal a gondolattal fogok kiállni a színpadra az első élő adásban, tudom, hogy ez egy küldetés számomra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók