Celeb

Gerincsérvvel küzd Mező Misi

K. Sz.

Létrehozva: 2019.01.21.

A Dal zsűritagja a fájdalomtól sokszor szinte fel sem tud kelni, műtétre azonban nem hajlandó, de állítja, ez nem zavarja a munkájában.

Forrás: Csányi Krisztina

 Izgalmas dalokkal és megható emberi pillanatokkal indult el A Dal 2019 című műsor szombat este a Duna Televízióban, ahol Magyarország legjobb dalát keresik, ami majd idén Izraelben képviselheti az országot az eurovíziós dalfesztiválon. Az énekesek mellett a zsűritagok is sodródtak az emberi drámákkal, mint Mező Misi, aki betegségéről is vallott.  

– Három éve derült ki, hogy gerincsérvem van, ami két ponton is jelentkezett. Szerencsére a koncertezésben nem gátol, bár vannak olyan napok, amikor fel sem tudok kelni, annyira fáj. Műteni lehetne, de egyelőre erről szó sincs, nagyon komoly beavatkozásnak számít, hiszen ha bármi rosszul sül el, annak maradandó következményei lehetnek. A műsor jól indult, magával vitt Oláh Gergő dala, rettenetesen meghatott, miközben arra gondoltam, hogy mennyire vigyáznom kell a családomra – mesélte Misi. 

Az egyik nagy esélyesnek tartott Berkes Olivér Világítótorony című dalával sokak szerint az első helyre is nagyon jó esélyekkel indult, ám a zsűri, közülük is leginkább Nagy Feró sablonosnak tartotta a dalt. 

– Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de igyekeztem a legjobbat hozni. Mérföldkő nekem ez a dal, ugyanis először álltam itt szerzőként és szólóelőadóként. Nem vette el a kedvem a kiesés, ha jövőre is lesz egy olyan dalom, ami  méltó arra, hogy az országot képviselje, újra itt leszek – mondta. 

Megkerestük Nagy Ferót is, tisztázta a helyzetet a Bors olvasóinak. 

– Nagyon nehéz feladat itt ülni, de ôszintének kell lennünk a versenyzôkkel. Tisztelettel és segí­tő szándékkal mondtam mindent, ez volt a célom. Hogy nehezebben érintette őket? Nos, engem a vesztesek különösebben nem érdekelnek, miért nem igyekezett jobban. Ott volt a lehetőség, ki kell használni, és a ki­esetteknek egy fontos üzenet: mindenből tanulunk – mondta Feró. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt