Celeb

Gallusz Nikit eljegyezte a barátnője

D. A.

Létrehozva: 2016.12.24.

Gallusz Niki 6,5 éve él a legnagyobb boldogságban a lemezlovasként dolgozó Laurával. A két nő szerelme kiállta az idő próbáját, egy életre terveznek, kapcsolatukat pedig megpecsételték: Laura gyűrűt húzott a színésznő ujjára, nem is egyszer, háromszor! 

Mindenképpen szerettek volna örök hűséget fogadni egymásnak, de mivel itthon törvényesen nem köthetnek házasságot, úgy döntöttek, édes kettesben vonulnak végig a sorok között egy templomban. 

– Az jólesett, hogy mondta nekem, szeretne valamit adni, ami mindig velem van. Közös tetoválásunk van egyébként, több is, de most valami ékszerre gondolt. Bécsben voltunk, ott felfedeztünk egy nagyon vékony gyűrűt. Három gyűrűm van, három évig gyűltek. Legszívesebben színpadon sem veszem le. Laurának azért nincs gyűrűje, mert ő utálja a kiegészítőket – vallotta be édes titkát Gallusz Niki Orosz Barbarának a FEM3 Hálószobatitkok felvételén. Laura Bécsben kérte meg Nikit.

– Amikor én megkaptam ezeket a gyűrűket, mindegyik külön alkalom volt. Bementünk egy templomba, nem volt fontos, milyen templom, nem ez volt a lényeg. Szerettünk volna megélni egy szent pillanatot. Ez egy elköteleződés. Nem mások előtt, hanem nekünk. A Jóisten előtt – magyarázta Niki, aki a gyűrűket szorongatva a kamera előtt emlékezett vissza arra, hogyan is zajlott a különös szertartás.

– Leültünk, imádkoztunk, meditáltunk, a szeretteinkre gondoltunk, én megkaptam ezt a gyűrűt, összebújtunk kicsit és beszélgettünk – érzékenyült el a színésznő, és azt is bevallotta, hogy nem mindenáron akar anya lenni, ő Laurát választotta egy életre, és ha nem születik gyermeke, azzal is kibékül. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658411
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...