Celeb

Megtaláltuk a magyar férfit, aki 1993-ban Kecskeméten válthatott néhány szót Fülöp herceggel

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.04.22.

Azt is elmondta, mi volt a téma kettejük közöttük.

Forrás: Saját fotó

Kitölthetetlen űrt hagyott maga után a halálával Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje. Nemcsak a családja és a brit nép emlékszik rá szeretettel, az egész világon akadnak rajongói. A 100. életévében elhunyt arisztokrata 1993-ban járt hitvese kíséretében Magyarországon, ahol a hétköznapi emberekkel is találkozott. Így elegyedhetett szóba az amúgy rendkívül kedves kékvérűvel Csöndör Zsolt a kecskeméti repülőtéren.

Május 6-át írtunk aznap. Tizenöt éves voltam, és tinédzserfejjel igen nagy élményként éltem meg, hogy egy, a föld valamennyi pontján ismert és elismert emberrel kezet foghatok. Ipari iskolába jártam, és a haverokkal úgy döntöttünk, hogy lógunk egy napot. Hallottuk ugyanis, hogy épp a városban jár a királynő és a herceg. Láttuk a nagy tömeget, de ez nem szegte kedvünket. Előretolakodtunk, közvetlenül a kordonig hatoltunk – emlékezett vissza Zsolt, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy még néhány mondatot is válthatott a már akkor sem fiatal uralkodói hitvessel.

Azt kérdezte egy tolmács segítségével, hogy milyenek a magyarországi tévéműsorok. Zavaromban azt sem tudtam, mit feleljek, de megoldottam a feladatot

– mesélte a férfi, akit meglepett, hogy Fülöp herceg a választ is megvárta.

Őszintén elmondtam, melyik a kedvenc sorozatom. Hetekig, hónapokig ki­váltságosnak éreztem magamat. Akkoriban sokan kértek, hogy meséljem el, milyen ember is a herceg – árulta el Zsolt.

A magyar családapa még azt sem bánja, hogy magával a királynővel nem találkozott, ő ugyanis némileg távolabb állt, és egy másik emberhez ment oda.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt