Celeb

Fogszabályzóval énekel: százezreket költ mosolyára Kis Grófo

G. Sz.

Létrehozva: 2018.06.25.

Többen is cikizték a mulatós királyt fogsora miatt, de nem csak ezért döntött úgy, hogy fogszabályzót használ.

Kis Grófónak zenéje mellett másik védjegye a fülig érő mosolya, amit amikor csak tehet, meg is mutat a világnak. Grófo közösségi oldalát böngészve azonban egy fogszabályzónak látszó tárgyat véltünk felfedezni, és sokat látott szemeink nem is tréfáltak meg minket. Megkerestük az énekest, hogy mesélje el, mióta és egyáltalán miért használ fogszabályzót?

– Jól láttad, egy kivehető és szinte teljesen átlátszó fogszabályzóm van már több mint egy éve. Lehet hordani nappal, éjszaka, és ilyenkor több sínt gyártanak le belőle, amiket hetente vagy tíznaponta lehet cserélgetni – kezdi a Borsnak Kis Grófo, és azt is kifejti, miért volt szüksége a „mosolyjavítóra”.

– Azért döntöttem a fogszabályzó mellett, mert felül az egyik fogam egy kicsit beljebb volt, és egy-két kommentben meg is jegyezték ezt. Mivel azt szokták mondani, hogy mindent a mosolyért, én pedig szeretek minden téren megfelelni a rajongóknak és magamnak is, ezért úgy gondoltam, ha van erre lehetőségem, akkor miért ne vállaljam be. Szerencsére na­gyon jól működik a fogszabályzó, és 2–3 hónap múlva már el is érem a végleges célt, amit kitűztem magamnak – örvendezett lapunknak a Bulibáró, aki külön kiemelte, hogy fogszabályzója semmiben nem korlátozza.

– Ez már nem az a fém szerkezet, amit régen használtak, hanem egy modernebb változat. Ettől lehet énekelni, nem selypítek tőle. Egyébként pedig már gőzerővel készülök az új video­klipem forgatására is, ami július elején készül majd, és már ott is szeretnék sokat mosolyogni – zárta beszélgetésünket Kis Grófo.

Több millióba is kerülhet

Lapunk fogorvos szakértője szerint az ilyen típusú fogszabályzó ára akár az egymillió-kétszázezer forintot is elérheti, de az árat meghatározza a páciens fo­gainak állapota is. Vagyis, ha csak minimális korrek­ciót kell elvégezni – egy-két fogat a helyére húzatni –, az kétszázezer forintba kerül átlagosan. Árban ez az alsó határ. De egy komplikáltabb esetnél akár hét számjegyű is lehet a kezelés végén fizetendő számla összege.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522311
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”